Új kézbe került a népegészségügy

Október 1-jén megkezdte munkáját az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére létrejött Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Az NNK jelentős részben a bázisát adó Országos Közegészségügyi Intézet , valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárának korábbi feladatait veszi át. A központ alá tartozik országos hatáskörrel a közegészségügyi, járványügyi biztonság és a betegbiztonság, az egészségfejlesztés, a kórházhigiéné, az egészségügyi intézmények működési engedélyeztetése és a munkaegészségügy területe.

Megkezdődött a munka az újonnan alakult NNK-ban
Megkezdődött a munka az újonnan alakult NNK-ban

Az NNK-t az országos tisztifőorvos vezeti, akinek feladatkörébe tartozik a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek közegészségügyi és járványügyi feladatainak ellátására kijelölt szervek szakmai felügyelete is. Az országos tisztifőorvos tevékenységét helyettes országos tisztifőorvosok segítik, akiket a miniszter nevez ki.

Az Emmi korábbi közlése szerint az NNK részt vesz az országos népegészségügyi programok kidolgozásában, szervezésében, koordinálásában, végrehajtásuk területi és helyi feladataiban. A cél, hogy a hivatal létrejöttével javuljon az országos járványügyi tevékenység gyorsan reagáló képessége, továbbá koordinálja számos olyan terület ellátását, amely erősíti Magyarországon a betegbiztonságot és hozzájárul az állampolgárok egészségi állapotának javításához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!