Megválasztották az év egészségügyi szakdolgozóit

Az Astellas-díj három egyéni és három csoportos kategóriában talált gazdára. Idén rekordszámú nevezés érkezett.

A négy legnagyobb, egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett hazai egyetem, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) , a Magyar Hospice Alapítvány, valamint az Országos Mentőszolgálat képviselőiből álló, kilenctagú bíráló testület közös értékelésével, majd a díjak és egyéb elismerések odaítélésével zárult a 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat.

Az egyéni jelöltek között Kincséné Bak Erika bv. főtörzszászlós, a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének vezető ápolója az alapellátás, Könyvesné Sarkadi Margit, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Nukleáris Medicina Intézetének intézetvezető szakasszisztense a járóbeteg-ellátás, míg Bencés Ilona, a Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika intézetvezető főnővére a fekvőbeteg-ellátás kategóriában ért el első helyezést.

A 2013-as pályázat újdonságaként a csoportok esetében három szakterületen is odaítélték az Astellas-díjat: a járóbeteg-ellátás első helyezettje a budapesti Uzsoki Utcai Kórház Művese Osztályának csapata lett, fekvőbeteg-ellátásban a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dietetikai Szolgálatának munkatársai végeztek élen, míg a helyszíni sürgősségi ellátás kategória idei legjobbjának az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet Zalaegerszegi Mentőegység bizonyult.

A szakdolgozói utánpótlás oktatásában és a jövő szakdolgozói generációinak felkészítésében kifejtett kiemelkedő teljesítmények elismerésére a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar tavaly hagyományteremtő jelleggel különdíjat alapított. A területi gyakorlatvezetői különdíjban 2013-ban az intézetben gyakorlatukat töltő ápoló és szociális gondozó tanulók felkészítésében kifejtett erőfeszítései elismeréseként Sőregi Krisztina, a Nógrád megyei Margit Kórház Pásztó Krónikus és Rehabilitációs Osztályának főnővér-helyettese részesült.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szakmai különdíját a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet Gyermekhaematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztály szakdolgozói munkaközössége nyerte el a hosszú évek óta e területen tanúsított helytállásuk és rendkívüli szakmai teljesítményük elismeréseként.

Az idei megmérettetésre rekordszámú, összesen 66 egyéni és 45 csoportos jelölés érkezett. A pályázatokat a négy legnagyobb, egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett hazai egyetem, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Hospice Alapítvány, valamint az Országos Mentőszolgálat képviselőiből álló, kilenctagú bíráló testület közösen értékelte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!