Megújul az orosházi városi kórház

Csaknem másfél milliárd forintból megújul és új műszerekkel gazdagodik az Orosházi Városi Kórház - közölte az intézmény főigazgatója szerdán az MTI-vel.

Kalmár Mihály elmondta: az 1967-ben épült és mintegy 100 ezer ember ellátásáért felelős kórház a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében, pályázat útján nyert el csaknem 1,337 milliárd forintnyi, vissza nem térítendő támogatást, további mintegy 148 millió forintot a fenntartó önkormányzat önrészként biztosított.

A 317 aktív és 80 krónikus ággyal működő intézményben a beruházás során egy új, kétszintes technológiai tömb épül, ahová egyebek mellett a központi műtő, a röntgendiagnosztikai egységek és a sterilizáló kerül. A korszerűsítés során javítják a gyermekellátás feltételeit, így például az úgynevezett apás szülés lehetőségeit. Fejlesztik továbbá az egynapos ellátásokat, ezen belül kiemelten a szemészetet.

Az építési munkálatok mellett digitális röntgen-, ultrahang- és mammográfiai berendezéseket is beszereznek. A projekt keretében korszerűsítik a kórház információtechnológiai rendszerét is, így megteremtik a betegirányítás és az elektronikus kórlap vezetésének informatikai hátterét is.

A 774 dolgozót foglalkoztató kórházban a beruházás várhatóan az idén ősszel kezdődik meg és egy év múlva fejeződik be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.