Meg tudjuk-e fizetni az új rákgyógyszereket?

Magyarországon az elmúlt 15 évben kétszeresére emelkedett a tízezer lakosra jutó rosszindulatú daganatok száma. A rákterápiák egyre hatásosabbak, de nagyságrendekkel többe kerülnek, mint korábban. Képesek leszünk-e kifizetni a számlát?

Az utóbbi 4-5 évben Magyarországon több mint 10 ezerrel nőtt az újonnan diagnosztizált daganatos megbetegedések száma, a rákos betegek halálozása azonban 1100 fővel csökkent az új terápiás irányelveknek és a személyre szabott kezeléseknek köszönhetően. Csakhogy míg a korábban élenjárónak tekintett kemoterápiás kezelések néhány tízezer forintba kerültek, a javuló eredményeket megalapozó új immunterápiás beavatkozások ára betegenként eléri a 15-20 millió forintot. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a gyógyszerkasszából évente közel 150 milliárd forintot költ a daganatos betegek gyógyítására , az összeg pedig egyre csak növekszik.

labor
Az egyéni immunterápiához több hetes laboratóriumi munka kell minden beteg esetében

A rákgyógyítás egyelőre költséges irányba tart. Erre mutat, hogy az idei orvosi Nobel-díjat is olyan kutatásokért adták, amelyek az immunrendszert használják a daganatok legyőzésére. De az ilyen terápiák számlái a világon mindenütt a 100 ezer dolláros - ha úgy tetszik, közel 30 millió forintos - sávba esnek. Ezzel az a probléma, hogy azoknak az embereknek a nagy többsége, akiknek szükségük volna rá, nem érhetik el ezeket a kezeléseket. Hiába látszik ugyanis a rákgyógyításra fordított 150 milliárd forint soknak, ha ezt az összeget az új, hatékony, de drága kezelésekre használnák fel, akkor a legjobb esetben is csak 10 ezer beteget gyógyíthatnának, a maradék 290 ezernek pedig nem jutna semmi.

Nincsenek mellékhatások, csak csillagászati költségek

Azért volna fontos olcsó immunterápiákat kifejleszteni, mert ezek az eljárások nagy reményt jelentenek a melanoma , a limfoma, a tüdő-, a vese- és a húgyhólyagrák kezelésében. Mivel pedig az immunrendszert veszik rá, hogy segítsen a szervezetnek a rák legyőzésében, nincsenek mellékhatásai sem. Ez a kemoterápia vagy a sugárkezelés esetében nem igaz, hiszen azok a beavatkozások az egészséges sejteket is elpusztítják. Az immunterápiák sokkal célzottabbak még a késői stádiumú betegségben szenvedőknél is.

Csakhogy a modern rákgyógyítás költségei annyira elszálltak, hogy a helyzet már a Magyarországnál sokkal gazdagabb helyeken, például az Egyesült Államokban sem fenntartható sokáig. A rákgyógyszerek átlagos költsége ma az amerikai háztartások éves jövedelmi középértékének (mediánjának) négyszerese, és az immunterápia többe kerülhet, mint egy ház - írja a Vox .

A gyártó vállalatok az egyre drágább és drágább gyógyszerek megjelenését azzal indokolják, hogy hatalmasak a kutatási költségeik . Hogy egy új terápia megjelenjen, legalább egymilliárd dollárt kell elkölteniük. Csakhogy piaci elemzők szerint a gyógyszerek listaárát figyelembe véve néhány ezer beteg kezelése után ezek a költségek megtérülnének még akkor is, ha a cégek jelentős kedvezményt adnának sok betegnek.

Mi kerül ilyen sokba?

Egy másik indok szerint ahhoz, hogy egy adott beteg számára előállítsák a megfelelő hatóanyagot, több hetes laboratóriumi munkára van szükség. Ennyi idő alatt tudják levenni a betegektől a szükséges sejteket, majd átprogramozni és infúzióban visszaadni őket. A Pennsylvania Egyetem vizsgálata szerint egy 373 ezer dolláros kezelésből ez mintegy 60 ezer dollárt tesz ki, ami ugyan elég sok, de láthatóan nem ez viszi a csillagokig az árakat - hanem a szabadpiaci versenyben teret nyerő profitéhség.

A rákgyógyítás jövője, hogy a betegek genomikai (a génállomány összessége) alapú diagnosztikát fognak kapni. Még jelentős, de már majdnem elérhető költséggel meg lehet határozni valaki teljes génállományát. Ha ez a költség csökken, akkor elsősorban daganatos betegségeknél, később pedig más kóroknál is eljutunk odáig, hogy rutin lesz a teljes génállomány meghatározásából nyert információ alapján személyre szabott kezelést választani. Részletek!

Nem mindenhol érvényesülnek olyan szabadon a piaci módszerek, mint az amerikai egészségügyben. Vannak országok (és Magyarország is közéjük tartozik), ahol a kormányok tárgyalnak közvetlenül a gyógyszercégekkel, és megmondják, hogy mekkora a legmagasabb ár, amelyet hajlandóak kifizetni. Ha ezt a vállalat nem fogadja el, akkor bukhatja az egész piacot. Ez a módszer jelentősen mérsékelheti az árakat, de a drágaságot azért nem képes eltüntetni. Így sok beteg kénytelen azzal a tudattal élni (és sajnos olykor halni), hogy talán volna gyógymód a betegségére, de nem érheti el. Ez a helyzet minden korábbinál erősebben kiemeli a megelőzés, vagyis a rák elkerülését lehetővé tévő életmód és a szűrések szükségességét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!