Még egy ok, hogy ne vigyünk telefont a vécére

A megtapadó kórokozókon túl más okból is jobb, ha nem visszük magunkkal a mobilunkat oda, ahová a király is gyalog jár.

Tízből kilencen a vécére is magukkal viszik a mobiljukat, a YouGov statisztikái szerint pedig az emberek 57 százaléka bevallja, hogy használja a telefonját a legkisebb helyiségben. Egy sebész viszont nemrég arról beszélt a LADBible cikkében, milyen veszéllyel járhat ez a szokás, a már elég sokat emlegetett kórokozókon túl.

Hosszabb idő, több erőlködés

Dr. Karen Zaghiyan szerint mivel a telefonunkba merülve a vécézés tovább tart, ez extra nyomást gyakorol a végbélnyílásra, ami aranyeret okozhat. „Az aranyér a végbélnyíláson belül és kívül elhelyezkedő vénák összessége. Mindenkinek van aranyere. Velük születik” – foglalta össze.

mobiltelefon
Jobb, ha kint hagyjuk a telefonunkat. Fotó: Getty Images

A probléma tehát nem ez, hanem, hogy az ülés és a görgetés közbeni erőlködés miatt ezek a vénák vérrel telítődnek. És ez olyan tüneteket okozhat, mint a fájdalom, duzzanat vagy vérzés. Erre egyelőre nincs empirikus bizonyíték, de egy klinikai kísérlet folyamatban van, és az orvosok eléggé meg vannak győződve az összefüggés helyességéről.

Mi lehet a megoldás?

Tehát azon kívül, hogy a nem visszük magunkkal a mobilunkat a vécére, az orvos szerint érdemes lecsökkenteni a bent töltött időt is: csak addig ücsörögjünk a trónon, amíg a tényleges késztetés tart. „Ha a vécén töltött néhány perc után sem sikerül a székletürítés, ne erőltessük, inkább csináljunk valami mást. Majd visszatérünk, amikor újra megjön a késztetés” – mondta.

Mennyi időt szánjunk a nagydolgunkra?

A vécén töltött idő ideális hossza egy és 15 perc között van - bármi, ami ennél hosszabb, székrekedési problémára utalhat.

Vécézés után érdemes legalább 20 másodpercet alapos kézmosásra szánni, illetve a lehetőség hiányában az NHS szerint alkoholos kézfertőtlenítőt is használhatunk.

Mi a teendő, ha mégis bevisszük magunkkal a mobilt a vécére?

Persze, bárkivel előfordulhat, hogy valamilyen halaszthatatlan dolog miatt be kell vinnie magával a telefonját oda, ahová a király is gyalog jár. Ebben az esetben érdemes lehajtani az ülőkét, mielőtt lehúznánk, mert minden öblítésnél székletrészecskék kerülnek a levegőbe, amelyek a telefonunkon is landolhatnak.

Végül pedig antibakteriális törlőkendővel töröljük át a mobilunkat, alaposan mossuk meg a kezünket is, és csak ezután használjuk újra a telefont – főleg, ha a klasszikus módon, az arcunkhoz emelve szeretnénk felhívni valakit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.