A háziorvosok sem tudják, hogy fog működni az új rendszer

Átalakítják Hajdú-Biharban azt az orvosi ügyeleti próbaprogramot, amire az országos rendszer újraszervezését alapozták volna. Maguk az érintettek sem tudják még a részleteket.

Minden megyében egy hónap felkészülési időt kapnak a polgárok az új orvosi ügyeleti rendszer bevezetése előtt – ezt ígérte a Népszava érdeklődésére az Országos Mentőszolgálat. Fokozatosan fogják bevezetni az új rendszert, azt azonban nem árulták el, milyen sorrendben. Megyénként haladnak majd, és 2023 végéig mindenhol áttérnek, kivéve Budapestet. 

háziorvosi ellátás, egészségügy átalakítása, egészségügyi rendszer, Országos Mentőszolgálat, OMSZ
Még maguk az érintettek sem tudják, hogy fog pontosan működni a rendszer. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Egy korábbi, január elsejétől hatályos jogszabály alapján a kormányzat alaposan átalakítja a háziorvosi ellátást, és benne az alapellátási ügyeleti rendszert. E szerint Budapest kivételével az Országos Mentőszolgálatra bízná a feladat megszervezését. A lakosság által most még elérhető ügyeleti pontok mintegy harmada megszűnik. A jövőben országosan 81 járásnak lenne összesen 102 ügyeleti központja, de akad majd olyan járás is, ahol nem lesz ügyelet. Több megyében a mostani csaknem tucatnyi orvosi ügyeleti pontból legfeljebb 3-4 maradna. 

Kétszer annyi beteg jut majd egy orvosra

Eddig 40 ezer lakosra jutott egy orvos, ha a terv megvalósul, úgy a jövőben hétköznaponként 90 ezernek, hétvégén pedig 60 ezernek lenne egy felső fokú végzettségű ellátója. A koncepció bírálói szerint mindez – főként az aprófalvas megyékben – komoly betegbiztonsági kockázatot is jelenthet. 

A hajdú-bihari kísérletben az OMSZ egyedül látta el az ügyeleti feladatokat a háziorvosok bevonása nélkül. A most bevezetendő új rendszert a gyakorlatban tehát még sehol sem tesztelték. Az átalakítás egyik súlyos problémája, hogy sem a feladatot ellátó háziorvosok, sem a páciensek nem tudnak még semmit arról, hogy néhány hét múlva mi történhet, hogyan fordulhatnak segítségért baj esetén. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!