Már 3 napja halott volt az idősotthon egyik lakója, mire észrevették

Három napig nem vették észre, hogy elhunyt a hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakópark egyik 94 éves lakója, pedig 24 órás nővérfelügyeletet biztosítanak az ott lakóknak.

Napokig senkinek sem tűnt fel egy 94 éves férfi hiánya, pedig 24 órás nővérfelügyelet is van a hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban. Az elhunytat csak 3 nap után találták meg – értesült a Délmagyar. Mint írták, az esetet nagy felháborodás övezte, a lakóparkban élők ugyanis óriási összegeket fizetnek azért, hogy biztonságban tölthessék el utolsó éveiket.

idős férfi keze
Nem vették észre, hogy meghalt egy gondozott. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Így reagált az üzemeltető

„ Valóban elhunyt a nyugdíjas lakóparkban egy idős férfi, amelyről csak utólag szerzett tudomást a személyzet” – erősítette meg a lapnak a lakóparkot üzemeltető Hódmezővásárhelyi Működtető- és Szolgáltató Zrt. (HMSZ Zrt.) vezérigazgatója, Katona Antal. Tájékoztatása szerint az ügyben belső vizsgálat indult, amely jelenleg is folyamatban van.

Az üzemeltető válaszleveléből kiderült továbbá, hogy átnézik majd a jelenleg érvényes belső szabályzataikat is, és olyan változtatásokat kezdeményeznek, amelyek segítségével elkerülhetők lehetnek a hasonló esetek. Ez lesz majd a nyugdíjas lakópark új vezetőjének első feladata, aki szeptember 15-étől veszi át az intézmény vezetését.

Az édesanya kifejezetten kérte a kórház dolgozóit, hogy pépes ételt adjanak nyelési elégtelenséggel küzdő fiának. Ennek ellenére darabos étellel etették meg a fiatal beteget, aki emiatt megfulladt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!