Lantos Gabriella: férfiatlan, amit Kásler tesz

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint férfiatlan az, hogy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter az orvosokra hárítja a kórházi ágyak felszabadításával kapcsolatos döntés felelősségét.

Kemény szavakkal illette Kásler Miklóst , és komoly kritikát fogalmazott meg az elmúlt hónapok járványügyi intézkedéseiről, valamint a jelenleg Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével zajló egészségügyi átvilágításról Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház korábbi operatív igazgatója az ATV Start című műsorában.

egészségügyi átalakítás, Kásler Miklós, Lantos Gabriella
Lantos szerint elgondolkodtató, hogy a ciklus közepén szánja rá magát a kormány az egészségügy átalakítására. Fotó: illusztráció, Getty Images

Mint mondta, "de facto lehet nem, de gyakorlatilag már kikerül az egészségügy irányítása Kásler kezéből azzal, hogy Pintér Sándorral egyeztetnek a szakma képviselői". Sőt, továbbment, és úgy fogalmazott, bár Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánosan kiállt Kásler mellett, ő "igazából egy senki ebben a folyamatban".

A kórházkiürítések által érintett fővárosiak több mint fele arról számolt be, hogy jelentős terhet jelent számára az, hogy neki vagy közeli családtagjának kell gondoskodnia egy hazaküldött hozzátartozóról. Részleteket korábbi cikkünkben olvashat .

A szakmájában elismert menedzser szerint az, hogy az egészségügyi tárca lassan kikerül Kásler kezéből, már azóta lógott a levegőben, mióta Pintért nevezték ki az operatív törzs élére, holott más országokban az ilyen egészségügyi problémát egészségügyi szakemberek kezelik. Úgy véli, az is elgondolkodtató, hogy a ciklus közepén szánja rá magát a kormány az átalakításra.

A kormány járványügyi intézkedései közül kettőt nevezett meg igazán jónak, a hitelmoratóriumot és az iskolák digitális átállását, utóbbit azonban véleménye szerint inkább az emberek kényszerítették ki.

Lantos nem hagyta szó nélkül a kórházi ágyak kiürítése körül kialakult mizériát sem. Mint mondta, Kásler Miklós részéről férfiatlan és ellentmondásos, hogy az orvosokra hárítja a döntés felelősségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!