Koronavírus: ijesztően sokan halnak meg lélegeztetőgépen

A Magyar Orvosi Kamara szerint ijesztően magas a lélegeztetőgépre kapcsolt fertőzöttek halálozási aránya, van olyan kórház, ahol a 95 százalékot is eléri. A szervezet nyílt levélben hívta fel a figyelmet a hazai COVID-ellátás problémáira, amelyet Pintér Sándor belügyminiszternek címeztek.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) területi szervezetei listába szedték a jelenlegi magyarországi COVID-ellátás problémáit, és javaslataikkal kiegészítve nyílt levélben elküldték azt Pintér Sándor belügyminiszternek - számolt be róla a HVG . A levélből kiderül, hogy egyes helyeken ijesztően magas, akár 95 százalékos is lehet a lélegeztetőgépre kapcsolt fertőzöttek halálozási aránya.

A MOK javaslata szerint érdemes lenne bevezetni ennek kötelező mérését, hogy az adatok elemzésével a szakma kidolgozhasson egy olyan eljárásrendet, ami lehetővé teszi azt, hogy több életet menthessenek meg az orvosok - ennek része lehetne például az, hogy a hazai körülmények között esélytelen betegeket ne lélegeztessék invazívan.

koronavírus lélegeztetőgép COVID-19 kórház ellátás
A hazai COVID-ellátás hatékonyabbá tételére tett javaslatokat a Magyar Orvosi Kamara.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Stadionokban, színházakban, iskolákban is oltanának

Bár a dokumentum szerint a közvetlen fekvőbeteg-ellátás tekintetében van a legkevesebb panasz, ez a MOK szerint az egészségügyi dolgozók kötelességtudatának köszönhető. Kiemelték, hogy a mai napig sokan végzik a munkájukat napról napra úgy, hogy nem tudják, pontosan mennyi fizetést is kapnak érte, emellett rendezetlen az önként vállalt többletmunka díjazása is. A koronavírus -járvány miatt megalakított praxisközösségi vállalások a szervezet szerint teljesíthetetlenek, ezért félő, hogy azok sem jutnak hozzá az emelt bérkompenzációhoz, akik vállalták az új működési formát.

Márciustól jelentős változások léptek életbe az egészségügyben, amelyek a betegellátást is alapvetően átalakítják. Íme a legfontosabb változások - kattintson !

A háziorvosok kapcsán kiemelték, hogy az alapellátást jelenleg két sürgető probléma foglalkoztatja: az oltási helyzet, az ahhoz köthető adminisztrációs terhek, valamint az elvezényelhetőség. Javaslatuk szerint biztosítani kellene, hogy a háziorvosok sportlétesítményekben, színházakban vagy iskolákban is olthassanak, emellett kulcskérdés az oltószemélyzet bővítése - az oltási rendbe például be lehetne vonni a fogorvosokat és azokat a háziorvosokat is, akik eddig nem vállaltak szerepet a vakcinázásban.

Fontos lenne a hiteles tájékoztatás

A MOK levelében hangsúlyozta, mennyire fontos lenne a kórházi helyzet és az ellátás során felmerülő problémák részletesebb és reálisabb bemutatása, hogy a lakosság pontos képet kapjon a jelenlegi járványhelyzetről. Az eddig szerzett tapasztalatokat szerintük szakmai fórumokon és beszélgetéseken kellene megvitatni a nagy nyilvánosság előtt.

Az egészségügyi dolgozók támogatására is kitértek a levélben, javasolják például, hogy a COVID-osztályokon dolgozók kaphassanak periodikusan egy hét rekreációs időt, emellett csökkenteni kellene az egészségügyi dolgozókra nehezedő adminisztrációs terheket, és az is nagy segítség lenne, ha körjáratokat szerveznének annak érdekében, hogy a munkavállalóknak ne tömegközlekedéssel kelljen eljutniuk a munkahelyükre. Szorgalmazzák, hogy szülessen egységes protokoll a nem kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek ellátására, ennek részeként például javasolják, hogy a favipiravir gyógyszer felírását ne kössék pozitív PCR-teszthez.

Az Egyesült Államokat már a koronavírus-járvány negyedik hulláma sújtja. Arról, hogy minek köszönhetően súlyosbodik ismét a járványhelyzet a tengerentúlon, ide kattintva olvashat részletesebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.