Kórházba került a pápa, megvan a diagnózis

Korábban tervezett orvosi vizsgálatok céljából és légúti gyulladása miatt kórházba szállították Ferenc pápát a vatikáni szóvivő tájékoztatása szerint.

A Vatikán közölte, hogy a katolikus egyházfőnél légúti gyulladást állapítottak meg, ami miatt néhány napig kórházban kell maradnia kezelésre. A pápa az utóbbi napokban légzési nehézségekre panaszkodott, az elvégzett vizsgálatok alapján nem fertőződött meg koronavírussal.

Ferenc pápa, légúti fertőzés, vatikán
A pápa még decemberben közölte: már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait. Fotó: Getty Images

Felkészült a lemondásra

A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték. Ferenc pápa mélyen meghatódott a sok jókívánságtól, és háláját fejezte ki az imádságokért. A pápa egyébként több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtétje alatt. Pár nappal ezelőtt azonban nagy örömmel számolt be arról, hogy közel egy év után újra fel tudott állni a kerekesszékéből, és bár segédeszközzel, de saját lábán közlekedik. Súlyos térdproblémáján egyebek mellett a lágylézerterápia segített, amely igen komoly fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatással is bír.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!