Koraszülöttek ügye: vizsgálódik a járványügy

Az Országos Epidemiológiai Központ több száz mintát vizsgál, hogy választ kapjanak arra, miért kellett meghalnia kilenc miskolci koraszülött babának.

Újabb minták érkeztek be az elmúlt napokban az Országos Epidemiológiai Központba , az elvégzett laboratóriumi elemzések száma várhatóan a kétszázat is meghaladja majd. A vizsgálatok kiterjednek nem csak a betegséget okozó kórokozókra, de olyan baktériumokra is, amelyek az egészséges embert nem, de a sérülékeny immunrendszerű koraszülötteket képesek megbetegíteni.

A járványügyi, illetve epidemiológiai vizsgálat során több olyan vizsgálati irány is felmerült, amely magyarázatot adhat arra, hogy mi okozhatta az észlelt haláleseteket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház itt olvashat részleteket! Az átfogó vizsgálat többek között kiterjed olyan baktériumok, esetleg vírusok szerepére, amelyek a környezetben is bárhol előfordulhatnak és jelen vannak az egészséges, ép immunrendszerű emberekben is, bennük azonban nem okoznak betegséget. Ugyanakkor az extrém alacsony súllyal, fejletlen és sérülékeny immunrendszerrel, alacsony életeséllyel megszületett csecsemőkre veszélyesek lehetnek. Ilyen kétarcú baktérium lehet például a Klebsiella, az E.coli vagy a vírusoknál a cytomegalovírus. A laboratóriumi és epidemiológiai vizsgálatok célja egyebek mellett éppen az, hogy ezen mikroorganizmusok szerepét tisztázzák.

A miskolci kórház ellátási területén továbbra is folyamatos és biztonságos a betegellátás. Ezt szolgálja a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) korábbi felajánlása, mely szerint szükség esetén, egyedi helyzetértékelés alapján fogadni tudják azokat a várandós nőket, akik gyermeküket várhatóan a 37. terhességi hét előtt hoznák világra. A lélegeztetésre szoruló koraszülöttek ellátásába pedig - szintén szükség esetén - a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház kapcsolódik be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!