Magasabb a rendellenességek kockázata koraszülötteknél

A koraszülést már eddig is sok élethosszig tartó probléma előidézőjeként tartották számon. Mégis úgy tűnik, hogy sok koraszülött gyerek képes felnőttként teljes életet élni - derül ki egy széleskörű norvég összehasonlító vizsgálatból.

A szülések körüli megnövekedett gondoskodás és odafigyelés egyre több koraszülött életesélyeit növeli meg. Azonban utánkövetéses vizsgálatok kimutatták, hogy a koraszülött gyerekek később komoly tanulási, vislekedési és pszichológiai problémákkal küzdenek, arról pedig szórványosak az ismeretek, hogy ezek a gyerekek később hogyan birkóznak meg a versenyre épülő felnőtt társadalommal. Egy norvég kutatás 903 402 olyan gyermek életútját követte 1967 és 1983 között egészen a felnőttkorig, akik a 23. héten vagy azután születtek, és születésüknél nem léptek fel komplikációk. A vizsgálat szoros összefüggést mutatott ki a koraszülöttség és olyan egészségügyi problémák között, mint amilyen a szélütés, a mentális retardáció és több más rendellenesség. Ugyancsak erős összefüggés mutatkozott a rokkantsági nyugdíj nagyobb esélyével. Dag Moster, a kutatás vezetője elmondta:“- Még azoknál is, akiknél nem lépett fel semmilyen egészségügyi probléma, megjelent egy gyenge, de szignifikáns összefüggés a koraszülöttség, valamint a képzettség és a jövedelem szintje között, a szociális ellátásokra való rászorultság mértékében, illetve abban, hogy van-e az illetőnek saját családja és gyermekei. A munkanélküliség és a bűnözés tekintetében azonban nem találtunk ilyen összefüggést. Mindenesetre hangsúlyoznunk kell, hogy azok a koraszülött gyerekek, akik nem szenvedtek el semmilyen születési rendellenességet, később nagyobb eséllyel érnek el magasabb képzettségi szintet, szereznek jobb állást, és élnek teljes felnőtt életet."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!