Ingyenes szűrőprogram az egészséges lábakért

A mozgásszervi megbetegedések kiszűrése és a prevenció népszerűsítése a célja annak a 24 városban zajló programsorozatnak, amelynek keretében gyógytornászok mérik fel lábaink egészségét, méghozzá talpvizsgáló berendezések segítségével.

A szervezők a mozgásszervi népbetegségekre (pl. lúdtalp, gerincferdülés, tartási rendellenességek), illetve a megelőzés fontosságára és lehetőségeire szeretnék felhívni a figyelmet. A talpvizsgálat mindenki számára ingyenes és elérhető, aki felkeresi azokat a helyi rendezvényeket, cipőboltokat és gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzleteket, ahol a szűrőprogram zajlik.

Kutatások szerint a 12 éves gyermekek 33 százalékának hibás a testtartása, a 6-10 évesek több mint 60 százalékának lábdeformitása van, ezért is fontos, hogy a szakemberek időben kiszűrjék a rendellenességeket, és megoldásokat kínáljanak a gyógyuláshoz. Egy talpfelvételből jól kiolvasható, hogy milyen az adott illető lábának boltozatos szerkezete és a test szimmetriája, ezáltal azonosítható a mozgásszervi probléma is. A gyógytornászok a vizsgálatot az illető saját cipőjében és mezítláb is megismétlik, majd javaslatot tesznek megfelelő típusú cipőre, fejlesztő gyakorlatokra és lábtornára.

A júniusig tartó Joya Láb Wellness Napokról bővebb információ a www.gyereklab.hu oldalon található.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!