Így állítanák meg a kórházi fertőzéseket

Egy új miniszteri rendelet a kórházi fertőzések legyűrését célozza meg.

Ahogy arról korábban a HáziPatika.com is beszámolt , néhány hete Kásler Miklós bejelentette, hogy az általa felügyelt egészségügyben a kórházi fertőzések csökkentése az egyik legsürgetőbb feladat. Ennek érdekében az Emmi össze is állított egy szakmailag releváns és többnyire részleteiben is kidolgozott rendelet-tervezet-csomagot. A tervezett intézkedésekről Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke a HírTV Egyenesen című műsorában úgy nyilatkozott, hogy "sok kérdés van még nyitva, de látszik, hogy tényleg felveszik a kesztyűt." Majd hozzátette, hogy ez a miniszteri rendelet komplex kérdésekre komplex válaszokat fog adni.

Felveszik a kesztyűt a kórházi fertőzésekkel
Felveszik a kesztyűt a kórházi fertőzésekkel szemben

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke a műsorban elmondta, hogy milliárdos összegbe kerülne biztosítani, hogy mindenhol legyen kézfertőtlenítő. Ha azonban sikerül megelőzni a fertőzéseket, akkor az alkoholos kézfertőtlenítő bőségesen megtérül. Mint fogalmazott, a rendelet akkor lenne 21. századi, ha biztosítaná a transzparenciát, és nyilvánossá tenné a fertőzések adatait, valamint az erről készülő jelentések tartalmát. Megjegyezte azt is, hogy a rendeletben foglaltak fedezete egyelőre nem látszik a költségvetésben.

Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben. Az Ítélőtábla kimondta, hogy nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban, azaz végre évekre lebontva, intézményenként lehet megismerni, melyik magyar kórház hogy áll a kórházi fertőzésekkel. Részletek !

"Tudományosan kimutatott tény, hogy a legrosszabbak tulajdonképpen az orvosok. Az orvosok azt gondolják magukról, hogy istenek, de ha egy nővérnek vagy szakszemélyzetnek megmondjuk, hogy igenis, hogy mossunk kezet, akkor az orvosok mindig a leggyengébb láncszemek. Nemcsak itthon, de Angliában is, ahol dolgozom..." - mondta Hegedűs Zsolt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!