Hirtelen halál: mi áll a szívizombetegség hátterében?

A tragikus hirtelen halálozás leggyakoribb oka a hosszú ideig panaszmentes, így alattomos szívizombetegség. Nézzük, kiket érinthet fokozottabban a szívizombetegség kockázata, és miként lehet megelőzni a bajt.

Az elmúlt években számos alkalommal rázta meg a közvéleményt egy-egy sportoló vagy ismert ember tragikus halála, akik látszólag minden előjel nélkül, szó szerint másodpercek alatt lettek rosszul, összeestek és életüket már a gyors segítség sem tudta megmenteni. A hirtelen szívhalál Magyarországon is gyakori, naponta átlagosan hetven ilyen eset történik. A hetven ember egy részének életét, az időben elkezdett újraélesztésnek köszönhetően még meg tudják menteni.

A hirtelen halál hátterében többnyire a szívizom megbetegedése áll. Ezen belül a leggyakoribb eset a hipertrófiás szívizombetegség, amely Magyarországon tízmilliós populációra vetítve 10 ezer embert érinthet. Előfordulása általában a fiatal populációra jellemző: az orvosok szerint tinédzserkorban alakul ki, az első tünetek pedig 30-40 éves korban jelentkeznek. Betegség akkor alakul ki, amikor a szívizom megvastagodik, a kamrák nem képesek megfelelően kitágulni, így a normálisnál nagyobb munkával telítődnek vérrel.

idősebb nő mellkasi fájdalommal küzd
A hirtelen szívhalál Magyarországon is gyakori.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Alattomos betegség

A hirtelen halált okozó szívizombetegség rendkívül alattomos, mert a beteg maga sem tudja, hogy probléma van a szívével. Panaszokat is csak hosszú tünetmentes időszak után okoz: fáradékonyság, nehézlégzés, mellkasi fájdalom, ritkábban eszméletvesztés hívhatja fel rá a figyelmet. Bár egyes betegek akár életük végéig is panaszmentesek maradhatnak, jellemzőbb az, hogy a folyamat romlása szívritmuszavarok és néha keringési elégtelenség kialakulásához vezet.

Más esetekben a tünetek a szívelégtelenségéhez hasonlóak: eleinte megterheléskor, később már akár nyugalomban is jelentkező nehézlégzés, gyengeség, ödémás lábak, illetve éjszakai vizelés, ami az ödémafolyadék felszívódásának eredménye. Élsportolóknál gyakori, hogy a hipertrófiás szívizombetegség csak akkor derül ki, amikor már rosszindulatú véráramlási akadályt is okoz, vagyis hirtelen megáll a szívük, és összeesnek a pályán.

Évente 25 ezren halnak meg Magyarországon hirtelen szívhalál következtében. Ha megtörténik a baj, még nincs minden veszve: az időben megkezdett kézi újraélesztéssel sokan megmenthetők lennének .

Genetikai eredetű

A szívizom rendellenességei genetikai eredetűek. A genetikai hajlam egyrészt rossz, mert nem nagyon lehet megelőzni a betegség kialakulását, másrészt azonban ígéretes, mivel pontosan ki lehet mutatni az okot, a betegségért felelős kórfolyamatot, ezzel pedig specifikus terápiákat lehet tervezni és kifejleszteni. Az így kifejlesztett specifikus gyógyszerekkel szép eredményeket értek már el a betegek klinikai kezelésekor, az állapotukat stabilizálni lehetett. Illetve a legfontosabb, hogy a beteg fel tud készülni a kockázatokra, arra, hogy élete végéig együtt kell élnie a betegséggel. Tehát gyógyszereket kell szednie, illetve súlyos esetben implantábilis kardioverter-defibrillátort (ICD-t) is beültethetnek a szívébe.

Mint említettük, a hipertrófiás szívizombetegség főként a fiatalabbak körében jelentkezhet. Mivel genetikai eredetű, fontos a családtagok szűrése is. A szűrés széles spektrumon történik, elsősorban a szív alapos kardiológiai kivizsgálását jelenti. Ennek leggyakrabban alkalmazott módszerei klinikai kép, az EKG, az ultrahang és a mellkasröntgen, de adott esetben speciális eljárásokat is bevetnek az orvosok. Ilyen például az izotópvizsgálat, a szívkatéterezés vagy a szívizom-mintavétel.

Nagyon fontos tudni, hogy a hipertrófiás szívizombetegséget nem a magas vérnyomás , a billentyűbetegség vagy a veleszületett koszorúér-betegség okozza. A szívizombetegség éppen azért alattomos, mert abban a hitben is ringathat, hogy fenti betegségek hiányában a szívünk egészséges. Ezért rendkívül fontosak a szűrővizsgálatok, és ha beüt a baj, ezeket el kell végezni a szülők, testvérek, gyermekek körében is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.