Halálos veszély a hazai kórházakban

Kiégett, megalázott dolgozók nézik tehetetlenül a kórházakban, ahogy a vakszerencse a betegek közül válogat - írja nyílt levelében a Facebookon az "1001 orvos hálapénz nélkül" csoport. A kórházi fertőzésekkel kapcsolatos elkeserítő helyzetet tárgyalják.

A olyan kórokozóktól , amelyeket már az intézménybe kerülésük után szedtek össze.

A az adatokat évek óta titkolják és nem átlátható formában bocsátják a szakma és a nyilvánosság elé.

A kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek - írja az ÁNTSZ belső vizsgálata. Magyarországon nincs olyan kórház, amely megfelelne a gyógyítás minimális szakmai feltételeinek. Kattintson! Azt a betegek és a látogatók is érzékelik, hogy a magyar kórházakban biztosan nincs minden rendben, de a levél szerint egészen durva a helyzet.

Vannak kórházak, ahol még a sterilizáló is leállt, a WC-t nem lehet lehúzni, a beteget nem lehet elkülöníteni, nem jut tiszta pelenka, nincs fertőtlenítőszer, a vezetők visszamondják a takarítást, mert nincs rá forrás – írják a problémákkal nap mint nap szembesülő orvosok. Előfordul, hogy egy kéztörés ellátása után belehal a beteg a kórházi baktérium okozta bélgyulladásba, vagy lélegeztetőgépen végzi egy gyermek, mert a mandulaműtét során kórházi, terápiarezisztens kórokozók támadják meg. A háttérben dolgozó mikrobiológusok jelzik, hogy ellehetetlenülnek a laborok, az ÁNTSZ hálózata meggyengült, nincs elég szakember. Ma az is megtörténhet, hogy az orvos pénzügyi okokból nem küldhet mintáét a laborba, így a fertőzésre nem is derül fény – írják.

Borzalmas állapotok uralkodnak a magyar kórházakban (Forrás: 24.hu)

Kiégett, megalázott dolgozók nézik tehetetlenül a kórházakban, ahogy a vakszerencse a betegek közül válogat – írják – de ezt nem nézik tovább, nem asszisztálnak a döntéshozók tehetetlenségéhez.

A borzalmas körülményeket megelégelő orvosok a nyílt levélben felkérték az Egészségügyi Szakmai Kollégiumot és a Magyar Orvosi Kamarát, hogy hívjanak össze egy rendkívüli gyűlést, ahol meghatározzák a rendszerből hiányzó eszközöket és minimális feltételeket.

A stratégiai program felállításáig egy öt pontos felhívást intéztek a kormányhoz:

  1. Bocsásson azonnali, rendkívüli segítséget (pénzügyi forrást fertőtlenítő szerekre, gyógyszerekre és egészségügyi szakszemélyzetet) a kórházi osztályok bakteriális fertőzésének megállításához!
  2. Osztályokra lebontva készüljön nyilvános értékelés a WHO szempontjai szerint. Ez alapján készüljön azonnali higiénés cselekvési terv.
  3. A Kormány biztosítsa az ÁNTSZ függetlenségét, ne tagolja a minisztériumi bürokrácia alá!
  4. Hozzák teljes nyilvánosságra a fertőzéssel kapcsolatos adatokat. A szakmai szervezetek részletes, teljes körű tájékoztatása mellett a nem szakértő társadalmat is érthetően informálják!
  5. Teljes transzparenciát! Az ÁNTSZ tegyen eleget törvényben meghatározott kötelezettségének és hozza nyilvánosságra, hogy mely egészségügyi intézmények teljesítik az érvényben lévő minimumfeltételeket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!