ÁNTSZ: döbbenetes állapotok a hazai kórházakban

A kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek - írja az ÁNTSZ belső vizsgálata alapján a Népszabadság. Magyarországon nincs olyan kórház, amely megfelelne a gyógyítás minimális szakmai feltételeinek.

A jelenleg érvényes szabályok szerint a fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada nem felel meg a minimális feltételeknek sem. A száz vizsgált szolgáltató közül huszonkettő – összesen 149 szakmában – nem tudja biztosítani sem a közegészségügyi, sem a szakmai feltételeket. Azaz ennyi helyen nincs megfelelő kézmosási, fertőtlenítési lehetőség az orvosoknak, vagy hiá­nyoznak az ellátáshoz szükséges megfelelő eszközök. A szakhatóság adatai szerint a kórházak több mint 70 százalékában nincs kellő számú szakorvos, illetve szakdolgozó – írja a Népszabadság az ÁNTSZ vizsgálata alapján.

A tisztiorvosi szolgálat a vizsgálat tényét elismerte a lapnak, de a részletekről, illetve arról, hogy a vizsgálat eredményeinek ismeretében mit tett a betegek biztonságos ellátásáért, csak annyit közölt: egyelőre az adatokat elemzik.

Az ellátási minimumfeltételekről, amelyek hiánya a betegeket veszélyezteti, 1995-ben alkottak először jogszabályt. Ezért is jelentett csapást az egészségügyre, amikor az ÁNTSZ kötelezettsége ellenére évekkel ezelőtt felhagyott a feltételek ellenőrzésével. Paller Judit akkori megbízott tiszti főorvos 2012-ben egy szakmai konferencián bejelentette: az ÁNTSZ tapasztalatai is azt igazolták, hogy Magyarországon egyetlen kórház sem felel meg minden tekintetben az új minimumfeltételeknek, ezért úgy vélik, a hatósági ellenőrzések és az engedélyek megvonása előtt módosítani kellene a rendeletet.

Így jutottunk el szinte észrevétlenül odáig, hogy ma a száz szolgáltatóból harminckettőnél nincsenek meg az elvárt közegészségügyi feltételek, azaz penészesek a falak , nincs tiszta textília, lejárt sterili­tású anyagokkal dolgoznak. Az intenzív és a sürgősségi ellátóhelyek közül pedig minden ötödiknek vannak meg az eszközei a biztonságos ellátáshoz.

Magyarországon egyetlen kórház sem felel meg minden tekintetben az új minimumfeltételeknek

Simon Tamás ügyvéd szerint amennyiben tudatosul a bíróságokban, hogy a honi kórházak a feltételek hiánya miatt alkalmatlanok a gyógyításra, az radikálisan rövidítheti a kártérítési pereket. Könnyen ki fogják mondani annak a felelősségét, aki olyan tevékenységet végzett, aminek nem voltak meg a jogszabályban előírt feltételei.

Erre nyilvánvalóan gyorsan reagálnának majd a biztosítótársaságok is, hiszen az ő kockázatvállalásukkal kötött kórházi felelősségbiztosítások lényeges eleme, hogy a kórház csak olyan tevékenységet végezhet, amelyhez megvannak a szakmai feltételek. Most ugyanis valamiért az terjedt el, az él a bírók fejében, hogy a szakmai feltételek megléte vagy hiánya a közigazgatásra, legfeljebb az ÁNTSZ-re tartozik, s nem pedig a szakmai felelősség körébe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.