Fiatalon tart a koplalás

A mértéktelen étkezés öregíti az agyat, míg a kevesebb étel bekapcsol egy molekulát, mely elősegíti az agyszövet fiatalon tartását - állítják a Római Katolikus Egyetem munkatársai.

Az olasz kutatók által kísérleti egerekben leírt jelenség kulcsa a CREB1 nevű molekula, melyet a kalória-megvonás aktivál. A CREB1 számos génre hatással van, melyek az agyműködésben, és annak megőrzésében töltenek be alapvető szerepet. Giovambattista Pani és munkatársai bíznak benne, hogy a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban közölt felfedezés a jövőben új gyógyszerek alapja lehet, melyek előnyös hatást gyakorolnak az agyra.

A kísérlet folyamán alkalmazott kalóriamegvonás azt jelentette, hogy az állatok csak a normál fogyasztás 70 százalékát vehették magukhoz. Ezen egyedekben nem jelentkezett elhízás, nem alakult ki cukorbetegség, ugyanakkor kognitív teljesítményük és memóriájuk javult, ráadásul kevésbé agresszíven viselkedtek. Ráadásul az Alzheimer-kór aránya is alacsonyabb volt, a tünetek pedig kevésbé bizonyultak súlyosnak, mint a túletetett állatok esetén.

Több tanulmány bizonyította már, hogy az elhízás rosszat tesz az agynak, mert korai öregedést okoz és elősegíti az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór kialakulását. Ezzel szemben a kalóriaszegény étrend fiatalon tartja az agyat. Mindazonáltal a jelenség pontos molekuláris mechanizmusa idáig nem volt ismert. A jelenségben érintett CREB1-et a kalóriamegvonás aktiválja, melynek működéséről régóta tudják, hogy a memóriaszerveződésben, a tanulás folyamatában és a koncentrálásban alapvető. A drámai aktiválás akár egy alkalommal történő kalóriabevitel-csökkentéssel elérhető.

Ugyanakkor a CREB1 alapvetőnek bizonyult kalóriaszegény étrend mellett az agy munkára fogásának. Azok a genetikailag módosított egyedek, akikből hiányzott a működő CREB1, szellemi teljesítmény szempontjából pontosan ugyanazokat a tüneteket mutatták, mint a túletetett vagy az idősebb állatok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!