Fertőtlenítőszertől halt meg a beteg – megúszhatják a börtönt a műtőssegédek

Elsőfokú ítéletében a Szigetvári Járásbíróság nem ítélte végrehajtandó fogházbüntetésre sem a két műtőssegédet, sem a szakorvost annak a műtétnek az ügyében, amelynek során fiziológiás sóoldat helyett véletlenül felületfertőtlenítő szert fecskendeztek egy női beteg hasüregébe. A fertőtlenítő később a páciens halálát okozta.

Az ügyben – mint azt akkor megírtuk – a Szigetvári Járási Ügyészség emelt vádat tavaly márciusban, a Szigetvári Járásbíróság pedig kedden nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet. A Pécsi Törvényszék csütörtöki közleménye szerint a bíróság megállapította, hogy a sértett nő 2020. május 3-án került be egy baranyai kisváros kórházának szülészeti és nőgyógyászati osztályára. Tünetei nyomán laparoszkópiás műtétre volt szükség, amelyet másnapra írtak ki.

Sóoldatos üvegbe töltötték a fertőtlenítőszert

A műtétet megelőzően egy munkatársa kérte meg az elsőrendű vádlottat, egy műtőssegédet, hogy vigyen a műtőbe felületfertőtlenítő szert a takarításhoz. A mellé beosztott másik műtőssegéd, az ügy másodrendű vádlottja társaságában reggel 8 óra körül mentek el a kórház raktárhelyiségébe, hogy beszerezzék a kért anyagokat és az operációhoz szükséges textíliákat. Eközben úgy döntöttek, hogy a fertőtlenítőt a tárolására használt ötliteres edényből áttöltik egy kisebb edénybe, hogy majd aztán abból a szülészeti műtőnél elhelyezett fertőtlenítő kannába töltsék át. A raktárban viszont nem találtak megfelelő méretű edényt mindehhez.

Az elsőrendű vádlott ezért átment a raktár mellett műtőtérbe, ahonnan magához vett egy félliteres, fiziológiás sóoldatot tartalmazó, felcímkézett üveget. A sóoldatot a mosdókagylóba öntötte, majd a raktárban a másik műtőssegéd segítségével megtöltötte az üveget a fertőtlenítőszerrel. Ezt utána a harmadik emeleti műtő előterébe vitték, ahol a műtéthez szükséges eszközöket tartalmazó asztalra tették. Csakhogy ezután mindketten megfeledkeztek arról, mit töltöttek az üvegbe.

A nem sokkal később kezdődött műtét során a műtősnő felkérte az elsőrendű vádlottat, hogy töltsön fiziológiás sóoldatot a műtét során használt steril tálba. A műtőssegéd ekkor az előtérben lévő asztalról felvette a fertőtlenítőt tartalmazó sóoldatos üveget, amelynek tartalmát a steril tálba töltötte. A harmadrendű vádlott, a műtétet végző orvos így – tudta nélkül – fiziológiás sóoldat helyett kétszer 20 milliliter fertőtlenítőszert fecskendezett a sértett hasüregébe, továbbá a műtét során használt eszközt is ezzel nedvesítették be.

Az orvos megpróbálta elhallgatni a hibát

A műtősnő már csupán az operációt követően, a műtéti heg lemosása során észlelte a fertőtlenítőszer viszkózus állagát. Ezt azonnal jelezte is a műtőssegédnek, akinek azonnal eszébe jutott, hogy véletlenül rossz sóoldatos üveget használt a steril tál megtöltéséhez. A történtekről rögtön értesítették az orvost, aki viszont ahelyett, hogy referált volna az osztályvezető főorvosnak, illetve kezdeményezte volna a beteg újbóli megoperálását, inkább megkérte a műtőssegédet és a műtősnőket, hogy ami történt, maradjon közöttük. Megnyugtatta őket, hogy mivel éjszaka ő lesz az ügyeletes, majd fokozottan odafigyel a betegre.

A megoperált beteg az éjszakai órákban rosszul lett, másnapra pedig rendkívül rossz állapotba került. Az orvos többször is megvizsgálta, infúziót és sürgős vérképet rendelt el. Mivel a beteg reggelre életveszélyes állapotba került, az orvosnak tudnia kellett, hogy a fertőtlenítőszer bekerült a hasüregébe. Mégsem jelentette az esetet még ekkor sem az osztályvezető főorvosnak, valamint nem kezdeményezett azonnal reoperációt sem. A beteg végül a kórház intenzív osztályára került, majd a sebészeti osztály vezetője reoperációt hajtott végre rajta. Utóbbi műtét során a harmadrendű vádlott asszisztált, és mind ekkor, mind a beavatkozást követő konzultáció alkalmával hallgatott a történtekről.

A beteg kritikus állapotban került vissza az intenzív osztályra, majd onnan a hozzátartozók kérésére a pécsi klinikára. Ott hunyt el szeptember 17-én többszervi elégtelenség következtében. A bíróság által megállapított tényállás szerint halála és a felületfertőtlenítő szer hasüregbe kerülése között közvetett ok-okozati összefüggés állt fenn. A Szigetvári Járásbíróság...

  • az elsőrendű vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt kettő év fogházra – melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette – és kettő év műtőssegéd foglalkozástól eltiltásra;
  • a másodrendű vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyolc hónap fogházra – melynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette –;
  • a harmadrendű vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt egy év hat hónap börtönre – melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette – és kettő év szakorvos foglalkozástól eltiltásra ítélte.

Az ügyész, a vádlottak és védőik három munkanapot tartottak fenn a fellebbezés esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.