Fejlesztik a Szent Margit Kórházat

Mintegy kétmilliárd forint jut az óbudai Szent Margit Kórház fejlesztésére az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében.

A Szent Margit Kórház felújítása során 924 millió forintból komfortosítanak több épületet, emellett épületgépészetileg felújítanak, létrehoznak egy szeparált műveseállomást , illetve felújítják a nővérszállót. Ezen kívül 828 millió forint értékben bővítik a műtőkapacitást, orvosi gép-műszerbeszerzést is indítanak, valamint informatikai fejlesztést is végrehajthat a kórház - ismertette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Kiemelt beruházássá minősíti a budapesti kórházak felújítását egy április végén megjelent kormányrendelet. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

További fejlesztések indulnak

A miniszter, aki a II. és III. kerület országgyűlési képviselője is, felvázolta az Egészséges Budapest Programon belül e két kerületet érintő fejlesztéseket. Eszerint a Szent Margit Kórház 1,8 milliárd forintos fejlesztésén túl a Szent János Kórházban 1,5 milliárdos, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben 1 milliárdos fejlesztés valósul meg. Továbbá megkezdődhetnek a Budai Irgalmasrendi Kórház felújítási munkálatai, valamint több szakrendelő megújítása több milliárd forintért.

Több milliárd forintból fejlesztenék a fővárosi kórházakat
Több milliárd forintból fejlesztenék a fővárosi kórházakat

Bús Balázs III. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az önkormányzat - összhangban a kormány elképzeléseivel - a kerület járóbeteg-ellátásának fejlesztését tűzte ki célul. Így a kerületben számos pozitív változás lesz majd tapasztalható a kerületi szakrendelők életében. Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa szerint az intézménynek fontos, egyfajta társkórházi szerepet szánnak az észak-budai régióban.

Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház főigazgatója arról számolt be, hogy a korábbi kórházkonszolidációs program intézményre eső forrásainak köszönhetően 87 millió forintból megújították a gasztroenterológiai részleget, kiépült a vezetékes orvosigáz-hálózat, valamint a mentőbejárat automata ajtóinak cseréje is megtörtént.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!