Óriási kórházfejlesztés kezdődik

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníthatják a kórházfejlesztéseket, így hamarosan megkezdődhetnek az átalakítások.

Kiemelt beruházássá minősíti a budapesti kórházak felújítását egy április végén megjelent kormányrendelet. Az Egészséges Budapest Program alapján 24 helyen indulnak meg fejlesztések az elkövetkező években. Ugyan az erről szóló koncepciót a kormány még el sem fogadta, ez az első konkrét jele annak, hogy megkezdődhetnek az átalakítások - írja az Index .

A városi és megyei intézmények összevonásával a fővárosi tervekhez hasonlóan Miskolcon is "szuperkórházat" létesítenének. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Nagyrészt hazai forrásból valósul meg a felújítás

A kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a kórházfejlesztéseket , és meggyorsítja a hatósági ügyek intézését is. Összesen 24 kórház fejlesztéséről ír, melyekről korábban már több hír is napvilágot látott. Három nagy kórházcentrum kiépítése van tervben: Dél-Budán új, komplex szuperkórházat építenek, Dél-Pesten centrummá alakul az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) és a közelében lévő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Észak-Pesten pedig további szárnyakkal bővítik a Honvédkórházat.

Komoly fejlesztés kezdődik a kórházakban
Komoly fejlesztés kezdődik a kórházakban

A nagy centrumok a vidéki megyei kórházakhoz vagy egyetemi klinikákhoz hasonlóan az ellátás legmagasabb szintjét képviselik, az év 365 napján 0-24 órában adnak sürgősségi ügyeletet. Mellettük azonban a társkórházakban is komoly fejlesztések indulnak: legtöbbnél orvostechnikai és informatikai fejlesztések, energetikai felújítások kezdődnek, sok helyen pedig új épületek vagy épületszárnyak épülnek.

A tervek szerint helikopterleszállót építenek a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is, amely szintén új tömbépületekkel bővül. Új épületet terveznek a (Tétényi úti) Szent Imre-kórházban, az Uzsoki utcai Kórházban, a Péterfy-kórházban, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben és az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben is. Felújítanák továbbá a Szent János-kórház leromlott épületeit, valamint az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) műemléki épületeit is.

A fejlettnek számító Közép-Magyarország régió az EU szerint nem szorult felzárkóztatásra, így egészségügyi fejlesztésre alig kapott uniós forrást. Emiatt az átalakításokat nagyrészt hazai forrásból kell finanszírozni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!