Fejérben nincs várólista

Várakozásra ettől függetlenül számítaniuk kell a betegeknek, egy-két naptól kezdve akár másfél hónapig.

Fejér megye két súlyponti kórházában nincsenek klasszikus értelemben vett várólisták. Az előjegyezési listákat tekintve szerencsés helyzetben van a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház: a betegeknek ugyanis legrosszabb esetben is csak két hetet kell várniuk, hogy megkapják a szükséges ellátást. Az előjegyzési listákat hamarosan a betegek is követni tudják a kórház megújuló honlapján, addig is az Egészségbiztosítási Felügyelet weblapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A másik megyei súlyponti intézmény, a Fejér Megyei Szent György Kórház honlapján szerepel ugyan Várólista menüpont, ám a címszóra kattintva a fekvőbeteg-, illetve a járóbeteg-ellátás előjegyzési listáit lehet tanulmányozni. Az ellátásokra általában két-három hetet kell várni, de vannak túlzsúfolt járóbeteg szakrendelések, ahol egy-másfél hónapra jegyeznek elő vagy rendelnek vissza beteget, illetve a fekvőbeteg-ellátásban vannak nagyobb műtétek, amelyekre négy-öt hetet kell várni.

A móri kórház az egészségügyi reform óta területi intézményként működik, így nem végezhetnek nagy műtéteket, s értelemszerűen nincs várólista. A kórház a megmaradt szakmacsoportokban egy héten belül fogadni tudja a pácienseket, tájékoztatta a Weborvost dr. Balika Zoltán igazgató. A járóbeteg-ellátásban egy-két szakterületen - például diabetológia, reumatológia - két-három hetet kell várniuk a betegeknek az alacsonyan megállapított óraszám miatt. A kórház vezetői a szaktárca által ígért felülvizsgálattól azt várják, hogy az óraszámokat az igényeknek megfelelően alakítja minisztérium.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?