Ezek voltak a vezető halálokok az elmúlt 20 évben

Noha a fertőző betegségek okozta halálesetek száma világszerte csökkent, drasztikusan emelkedett a szív- és krónikus betegségben elhunytak száma az elmúlt két évtizedben a WHO becslése szerint.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) év végén tette közzé Globális Egészségügyi Becslését , amely rávilágít, hogyan alakult a betegségek és sérülések okozta halálozás és morbiditás az elmúlt két évtizedben. Az összefoglaló arra is felhívja a figyelmet, hogy fokozott globális összefogásra van szükség, különösen a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a cukorbetegség és a krónikus légzőszervi megbetegedések megelőzése, valamint a különféle sérülések kezelése érdekében.

krónikus betegség
Világszerte egyre többen halnak meg valamilyen krónikus betegség következtében. Fotó: Getty Images

A szívbetegség továbbra is az első számú "gyilkos"

Sajnos nem meglepő, hogy a különféle szívbetegségek okozták a legtöbb ember halálát a világon az elmúlt két évtizedben. Az ebben elhunytak száma 2000 óta több mint 2 millióval, közel 9 millióra nőtt: tavaly az összhalálozás 16 százalékát tette ki. Az Alzheimer-kór és a demencia különféle típusai is vezető halálok között vannak: Amerikában és Európában jelenleg a 3. helyen állnak, és az adatokból az derül ki, hogy a nőket jóval nagyobb arányban érinti ezek valamelyike, mint a férfiakat: világszerte 65 százalék a demenciában elhunyt nők aránya.

A diabétesz esetében igazán drasztikus változás körvonalazódott: a cukorbetegség következtében elhunytak száma 2000 és 2019 között 70 százalékkal emelkedett (ez az arány a férfiak körében 80 százalék volt).

Fertőző betegségek: ahol jobban pusztítanak

A fertőző betegségekkel összefüggésbe hozható halálozások száma globálisan ugyan csökkent, de még mindig nagy kihívást jelent az alacsony és közepes jövedelmű országok számára a WHO szerint. 2019-ben a fertőző betegségek közül a tüdőgyulladás és más alsó légúti fertőzések (4. halálok) követelték a legtöbb emberéletet, noha az ezekben elhunytak száma közel félmillióval csökkent húsz év alatt.

Tavaly év vége óta már több mint 99,29 millió embert fertőzött meg és 1,93 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma meghaladta az 50 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem friss összesítéséből. Részletek!

A csökkenő tendencia több más fertőző betegség esetében is megfigyelhető: például míg a HIV/ AIDS 2000-ben globálisan a 8. vezető halálozási oknak számított, 2019-ben már csak a 19. helyen állt a fertőzés megelőzésére és a betegség kezelésére irányuló erőfeszítéseknek köszönhetően. Kontinensenként azért markáns eltérések vannak: Afrikában még mindig ez a negyedik vezető halálozási ok annak ellenére is, hogy két évtized alatt az ebben elhunytak száma kevesebb mint a felére csökkent.

Hasonló a helyzet a tuberkolózissal , ami szintén kiesett a tíz leggyakoribb halálok közül, tavaly már csak a 13. helyen szerepelt, ami globálisan 30 százalékkal kevesebb elhunytat jelent, mint húsz éve. Afrikában és a délkelet-ázsiai régiókban viszont továbbra is több áldozatot követel a tbc, mint a világ más tájain, ahogy például a malária is.

Egy jó és egy rossz hír

A tudomány és az egészségügy területén bekövetkező fejlődésnek és fejlesztéseknek köszönhetően a várható átlagéletkor két évtized alatt átlagosan 6 évvel nőtt, (67-ről 73 évre) ugyanakkor az is látszik, hogy az emberek jóval több tartós, életminőséget rontó krónikus betegséggel élnek együtt. A szívbetegségek, a diabétesz , a stroke, a tüdőrák és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) együtt közel 100 millióval több ember halálát okozta 2019-ben, mint két évtizeddel korábban a WHO becslése szerint.

A különféle balesetekben szerzett sérülések sem elhanyagolhatók: több területen, főleg Afrikában és a Közel-Keleten drasztikusan (40-50 százalékkal) megnőtt a közlekedési balesetben elhunytak száma. Amerikában hasonlóan komoly problémát jelent a droghasználat következtében tartósan megbetegedettek és elhunytak számának emelkedése, utóbbi triplájára nőtt két évtized alatt.

"Ezeket a becsléseket az egyes országok és a nemzetközi közösség által elérhető megbízható forrásokból származó adatok felhasználásával állítják össze" - magyarázta a módszertant Bochen Cao, a WHO globális egészségügyi becslésének technikai vezetője. 2019-ben egyébként a gyakori halálokok közé a COVID-19 is bekerült, ami körülbelül 1,5 millió emberéletet követelt év végéig.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.