Segít felismerni az Alzheimer-kórt ez a rajz

Egy süteményt elcsenő gyermek balesetét ábrázolja az a rajz, amely segíthet felismerni az Alzheimer-kórt már jóval az első tünetek megjelenése előtt.

Az Alzheimer-kór korai felismerését segítő mesterséges intelligenciát hoztak létre kutatók Nagy-Britanniában. A program aközben elemzi az embereket, amíg azok egy képet figyelnek. Egy egyszerű rajzról van szó, amely egy mosogató nőt, illetve mögötte süteményt lopó gyerekeket ábrázol. A tesztalanyokat arra kérik, meséljenek róla, mit látnak a képen, hanghordozásuk alapján pedig a rendszer képes felismerni a betegséget már korai szakaszában is - írja a BBC .

Miért nem gyógyítható az Alzheimer-kór? A várható élettartam növekedésével egyre emelkedik az Alzheimer-kórban szenvedők száma a világon. A betegség mind nagyobb terhet ró a társadalomra, ennek ellenére nincs olyan gyógyszer, amely akár csak késleltetni is tudná a kórkép kialakulását. Lássuk, miért - kattintson !

Hét évvel a diagnózis előtt felismerhetik

Az Alzheimer-kór igen gyakori betegség - világszerte körülbelül 18 millió embert érint. A 65 éves lakosság körében körülbelül 1 százalékos az előfordulása, e kor felett viszont ötévente megduplázódik az érintettek száma. Mivel a betegség kialakulása soktényezős, még nem találtak olyan módszert, amely önmagában elegendő a pontos diagnózis felállításához, még kevésbé a szűréshez. A tünetek megjelenése után körülbelül 90 százalékos valószínűséggel lehet megmondani a baj eredetét. Abszolút bizonyossággal csak az agyszövet boncolásával lehet állítani, hogy valaki életében Alzheimer-kóros volt.

Az Alzheimer-kór világszerte körülbelül 18 millió embert érint. Fotó: Getty Images
Az Alzheimer-kór világszerte körülbelül 18 millió embert érint. Fotó: Getty Images

A kutatók efféle rajzos feladatokat már évtizedek óta használnak az Alzheimerrel járó agyi leépülés detektálására. A mesterséges intelligencia azonban olyan apró, az ember számára szinte észrevehetetlen jeleket is felismer a vizsgált személyek hanghordozásában, amelyek a kognitív hanyatlást jelezhetik előre. A különböző nyelvbotlások, furcsa mondatszerkezetek használata szintén árulkodhat a betegségről.

A mesterséges intelligenciát fejlesztő IBM egészségügyi kutatásokat vezető részlegének alelnöke, Ajay Royyuru szerint már hét évvel a klinikai diagnózis előtt 70 százalékos pontossággal képesek felismerni a betegséget. Bár hatékony gyógymód továbbra sincs az orvosok kezében, az Alzheimer korai felismerésével a leépülés folyamata is lassítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!