Ez történik a testedben, ha nem iszol eleget

A belső anyagcsere-folyamatok által, a bőrön keresztüli párolgással, az izzadással, valamint vizelettel és széklettel folyamatosan veszítünk szervezetünk víztartalmából. Ha pedig ezt nem pótoljuk megfelelő arányban, annak komoly következményei lehetnek.

Szervezetünk működésében elengedhetetlen szerepet játszik a víz – hívta fel a figyelmet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) Facebook-posztja. Mint írták, a megfelelő folyadékbevitel fontos szerepet játszik egyebek mellett a vérnyomás és a testhőmérséklet szabályozásában, a normál veseműködésben és emésztésben, az izmok és az ízületek megfelelő működésének biztosításában, valamint a jó fizikai és szellemi teljesítőképesség megtartásában is.

nő üvegkulacsot fog a kezében
Ha a vízveszteséget nem pótolod megfelelő arányban, annak komoly következményei lehetnek. Fotó: Getty Images

Ennyit igyál naponta

Az általános ajánlások szerint naponta legalább 8 pohár folyadékot kell elfogyasztani, és ebből minimum 5 pohárnak ivóvíznek kell lennie. Azonban a vízszükséglet számos tényezőtől függ, például az életkortól, a testtömegtől, az egészségi állapottól, a külső hőmérséklettől és a fizikai igénybevételtől is.

„Minél nagyobb a testtömeg, annál több folyadékra van szükségünk. Edzés során, hőségben vagy betegség (pl. lázas állapot, hányás, hasmenés) ideje alatt akár 2-3-szorosára is növekedhet a folyadékszükséglet. Ilyen esetekben különösen figyeljünk a folyamatos folyadékfogyasztásra” – olvasható a bejegyzésben.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egészséges életmódot népszerűsítő, Merőkanál.hu elnevezésű oldala egy korábbi posztjában arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogy gyermek- és fiatalkorban megszeressük a vízivást. Mint írták, ez azért különösen lényeges, mert a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelével javulhat az iskolai és sportteljesítmény, csökken az elhízás kockázata, valamint nő az egészséges felnőttkor esélye.

Ezért baj, ha nem iszol eleget

Az MDOSZ a vízháztartás felborulásának következményeire is kitért a posztban. Mint írták, az ember a nap folyamán folyamatosan vizet veszít, és ha ezt a mennyiséget nem pótoljuk, dehidratációról – vagyis kiszáradásról vagy vízhiányos állapotról – beszélünk.

Ha testtömegünkhöz viszonyítva már meghaladja az 1 százalékot a vízveszteség, akkor a szervezet a szomjúság fellépésével jelzi, hogy inni kellene. 3 százalékos vízhiánynál romlik az izomerő és az állóképesség, 10-12 százalék felett pedig jelentősen csökken a hőtolerancia, valamint erős gyengeségérzet is megjelenik. Ha pedig már több mint 20 százalékos a vízveszteség, az már halálos lehet.

A folyadékon kívül a nagy víztartalmú élelmiszerek, mint a zöldségek, gyümölcsök, tej és tejtermékek, levesek, főzelékek fogyasztása is hozzájárul a megfelelő hidratáltsághoz. Szomjoltásra legideálisabb az ivóvíz fogyasztása. Igyekezzünk a cukrozott üdítők fogyasztását minimalizálni, de a vízen kívül a folyadékbevitel színesítésére napi 1-1 pohár 100%-os gyümölcslé, zöldséglé, tea is beilleszthető” – tanácsolják a dietetikusok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!