Elkésett az asszisztens, nehézkesen tudták ellátni a fulladó kisfiút Vácon

Hosszas várakozás után és végül csupán az ügyeleti rendszert megkerülve jutott ellátáshoz egy légzési nehézséggel küzdő kétéves kisfiú március 15-én Vácon. Hiába volt ugyanis orvos az ügyeleten, asszisztense hiányában nem fért hozzá az informatikai rendszerhez.

Idén februártól Pest megyében is elindult a sürgősségi alapellátási ügyelet. A megyében immár mindössze három házi gyermekorvosi ügyelet látja el a betegeket a munkaidőn túli időszakban. Ezek egyike a váci kórházban működik, ahova március 15-én reggel egy kétéves fulladó kisfiúval érkeztek meg szülei. Mint azt az RTL Híradó az apától megtudta, mikor reggel 8 órakor beléptek az ügyeletre, az orvos már ott volt, azonban nem volt asszisztense, aki nélkül nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe.

Az édesapa elmondása szerint háromnegyed órán keresztül próbáltak telefonon segítséget kérni a mentőszolgálattól, de a probléma nem oldódott meg. Így aztán az orvos, bár megvizsgálta a beteget, semmilyen további ellátásról nem tudott gondoskodni. Jobb híján ezért felhívta a váci kórház gyermekosztályát, ahol soron kívül ellátták a kisfiút. „Tulajdonképpen magát az ügyeleti rendszert megkerülve sikerült nekünk ellátást kapnunk, meg azt, hogy megvizsgálja valaki a gyerekünket” – fogalmazott az apa.

Az RTL Híradó az Országos Mentőszolgálattól megtudta: az orvos aznapra kiírt asszisztense elnézte a beosztását, ezért 8 helyett csak 9 órakor ért be az ügyeletre. Ugyanakkor az ügyeletes orvosnak a mentőszolgálat szerint önállóan is képesnek kell lennie arra, hogy belépjen a számítógépes rendszerbe. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) viszont a közelmúltban a többi között arra hívta fel a Belügyminisztérium figyelmét az alapellátási ügyelettel kapcsolatban, hogy „az informatikai rendszer felkészületlen”, ezért egy korábbi szoftver alkalmazását javasolják.

Frissítés: Az esetre az Országos Mentőszolgálat is reagált, akik azt írták: a gyermeket a doktornő az alapellátási ügyeleten alaposan megvizsgálta és hörghurut (bronchitis) diagnózissal átirányította a gyermekosztályra. A számítógépes rendszerbe történő belépés nehézsége az orvosi ellátást nem akadályozta, az adiminisztráció a betegellátás után következik.

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.