Éhező család tragédiája - befejeződött a nyomozás az apa ellen

Budapest, 2008. január 30. (MTI) - Befejeződött a nyomozás az ellen a 38 éves budapesti férfi ellen, aki családjával együtt, feltehetőleg szándékosan, hosszú idő óta éhezett, és emiatt felesége meghalt, kislánya pedig súlyos állapotban került kórházba - olvasható a rendőrség internetes oldalára szerdán feltett közleményben.

A közlemény szerint a családfő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy nem hívott segítséget rossz egészségi állapotban lévő feleségéhez, s ez a későbbiekben a nő halálát okozta, illetve több napon keresztül nem látta el gyermekét élelemmel, melynek következtében a kislány annyira legyengült és kiszáradt, hogy súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyermek orvosi felügyelet nélkül született, anyakönyvvezetése nem történt meg, védőnői és gyerekorvosi ellátásban - születésétől a kórházba szállításáig - nem részesült, így a szülők súlyos mértékben megszegték kötelezettségüket, és a gyermek testi fejlődését is veszélyeztették - olvasható a rendőrségi közleményben.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi elmeszakértő szerint az apa hasadásos elmebetegségben szenved, amely nem az éhezés következtében alakult ki. A betegsége miatt cselekménye társadalomra való veszélyességének felismerésében teljes mértékben korlátozva volt.

Az anyánál soron kívül végrehajtott boncolás megállapította, hogy a halál oka: "spontán vetélés okozta vérzéses sokk". Ez összefüggésben állt a több hete fennálló éhezéssel. A csaknem kétéves gyermek súlya a megtalálásakor egy hat hónapos gyermek súlyának volt megfelelő, mely 72 órán belül a gyermek halálához vezetett volna - áll a közleményben.

Az ügy iratait a Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottal szembeni vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek küldte meg - olvasható a rendőrség közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, északkeleten azonban lehetnek felhősebb tájak, és ott egy-egy helyen zápor sem kizárt. Még több helyen kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet, majd estétől veszít erejéből a légmozgás, de így is többfelé élénk marad.A hőmérséklet késő este 7 és 14 fok között valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!