Egyre több a cyber-hipochonder

A sok egészségügyi témájú vita lehet az egyik oka annak, hogy a cyber-hipochonderek száma az Egyesült Államokban a tavalyi 154 millióról idén 175 millióra emelkedett - derült ki egy új felmérésből.

A cyber-hipochonder olyan ember, aki az interneten egészségügyi témakörökben keresgél, definiálta a fogalmat a Harris Poll közvéleménykutató cég. A telefonos felmérés, mely a témát kutatta 1066 felnőtt bevonásával készült, július 13. és 18. között. A felmérésből az is kiderült, hogy azok, akik egészségügyi témában kutakodnak a világhálón, egyre gyakrabban teszik ezt. Idén a felnőttek 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyakran keres rá információkra ilyen témában, a tavalyi 22 százalékkal szemben.

Az internetet rendszeresen használó felnőttek százalékos aránya (79 százalék) több éve nem változott jelentősen, de azok aránya, akik valaha is egészségügyi információkért fordultak internetes oldalakhoz, 88 százalék lett az idén, ami az eddigi legmagasabb arány. A cyber-hipochonderek 81 százaléka a felmérést megelőző hónapban tájékozódott egészségügyi kérdésben az internetről, 17 százalékuk 10 alkalomnál többször is megtette ezt.

A keresgélők igen elégedettek a neten található egészségügyi információkkal, mindössze kilenc százalékuk számolt be arról, hogy nem járt elfogadható eredménnyel a kutatómunkája, nyolc százalékuk pedig nem találta hihetőnek azt, amit talált. A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek fele nem kizárólag az internetre hagyatkozik: 51 százalékuk az orvosukkal folytatott beszélgetés alapján kutakodott, 53 százalékuk pedig megbeszélte orvosával azt, amit talált.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!