Egyetemi partnerséget élvez a hetedik Astellas-díj

Új fővédnökkel, számos újdonsággal és kibővült mentorkörrel indul útjára az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat.

A hazai egészségügyben tevékenykedő, kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményt nyújtó orvosok, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatok felkutatását és nyilvánosság előtti bemutatását célzó kezdeményezéshez - az MOTESZ mellé - idén a Magyar Kórházszövetség és a négy orvosképző egyetem is csatlakozott.

A hetedik év sok változást hozott, így például a fővédnökséggel járó feladatokat - a két év után leköszönt Dr. Sótonyi Péter professzor helyett - a jövőben Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke látja el. A szakmai zsűri korábbi elnöke - Prof. Dr. Perner Ferenc - a jövőben tiszteletbeli elnökként segíti a pályázatot, a szakmai zsűri vezetését Prof. Dr. Acsády György veszi át. A változások a páciensek által beküldött történetek értékelését és a végső rangsor kialakításának módját is érintik. Idéntől e rangsor felállításában a nagyközönség és az Astellas-díjas orvosokból álló zsűri értékítélete egyenrangú mérceként jelenik meg. "Az Év Orvosa pályázaton elsősorban azok válnak a 2006-ban alapított Astellas-díj igazi várományosaivá, akik munkájukkal, hozzáállásukkal a betegek bizalmát és szeretetét, valamint a szakmai környezet elismerését egyaránt képesek kivívni. Az elmúlt pályázati évek megmutatták, hogy ilyen orvos kiválóságaink szép számmal vannak. Példamutatásuk meghatározó a jövő gyógyító generációi és a ma gyakorló szakemberei számára" - fogalmazott a pályázatindító sajtótájékoztatón Dr. Markovich György, a díjat alapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója.

Vajon idén ki lesz az Év Orvosa?

Az első Astellas-díj - Az év orvosa pályázat meghirdetésére 2007-ben került sor. Azóta a beküldött történeteken, szakmai felterjesztéseken keresztül több mint 800 gyógyító életébe, mindennapi munkájába pillanthattunk bele. Közülük az elmúlt 6 esztendő során összesen 28-an vehették át az Astellas-díjat. Az első négy esztendőben csak a páciensek kaptak lehetőséget arra, hogy saját kezelésük, gyógyulásuk történetének megírásával és beküldésével orvosaikat a díjra jelöljék. A szakmai felterjesztésekre 2011-től van lehetőség. Ezen a vonalon az elmúlt két esztendőben száz orvos kapott jelölést.

MÚOSZ közösen hirdeti meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!