Egyedülálló megoldás a rák gyógyítására

Személyre szabott kezelést alkalmaznak a rákgyógyításban a KPS Diagnosztikai Központ orvosai, aminek eredményeként egyik páciensük már több mint 900 km-t tett meg gyalog, így hirdetve az egészségi állapotát.

Eredményesnek bizonyul az újfajta, személyre szabott kezelés azoknál a daganatos betegnél, akiknél az előzetes szövettani vizsgálat alapján éppen az a gén mutáció okozza a rákot, amire a gyógyszer hatással van. A gyógyszeres terápiás kezeléssel való gyógyítás már 2004-ben elkezdődött, és sikeresen alkalmazták áttétes tüdőrákos betegek esetében is.

A daganatok úgy jönnek létre, hogy zavar áll be a kommunikációs rendszerben. A zavar oka lehet például, hogy az információt továbbító molekulák működésébe hiba csúszik. Ezek a hibák a genetikai kódban találhatók meg, és ha ezt ki tudjuk mutatni, látjuk, hogy mi idézi elő a daganatot - mondta dr. Peták István, a központ tudományos igazgatója. Bár a célzott kezelés a tüdőrákok csak 5-10 százalékában hatásosak, így is évente 300-400 eseten lehetne ezzel a kezeléssel segíteni. A megfelelő kezelés a daganatszövet molekuláris diagnosztikai vizsgálatával egyszerűen kiválasztható: A vizsgálat során kiderül, hogy melyik gén hibája okozza a daganat kialakulását, ami után el lehet dönteni, hogy célzott terápiával vagy kemoterápiával eredményesebb-e a beteg kezelése.

A személyre szabott terápia tapasztalatairól eképpen számolt be egy beteg a sajtótájékoztatón: Sportszerűen éltem, nem dohányoztam, mégis tüdőrákot diagnosztizáltak nálam tavaly szeptemberben. A rádióban hallottuk, hogy a kutatóorvosok a rákgyógyítás új lehetőségeit vizsgálják, így mielőbb jelentkeztem a kezelésre. A terápia kezdetétől számított tizedik napon már megszűnt a légszomjam, és mivel a kezelőorvosom aktív életmódot javasolt, azóta nemcsak a délutáni sziesztákkal hagytam fel, hanem a sétálás helyett is inkább gyalogolok, immár 900 km-t tettem meg - mondta M. Kovács Antal.

A terápiát egyelőre nem támogatja a társadalombiztosítás, M. Kovács Antal esetében a készítmény gyártója ingyen rendelkezésére bocsátotta a gyógyszert. A központ kutatói azt szeretnék, ha eredményközpontú finanszírozási modell valósulna meg ezeknél az eseteknél, tehát a sikeresen kezelt betegek terápiás költségeit a társadalombiztosításból megtérítenék a gyógyszergyártó cég számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!