Nem beszélhetek minden mentős nevében, de talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy az égési sérülések ellátása minden mentősnél szerepel a rémálmok top hármas listáján. Bár korán megtanuljuk: törekedni kell arra, hogy az együttérzés ne korlátozza a munkánk hatékonyságát, sajnos ennek betartása egy megégett, kínlódó ember láttán nagyon nehéz.
Amikor nem látszik, de nagy a baj
Az egyik békés vasárnapon egy Pest megyei kis faluba hívtak minket. Gázrobbanás történt egy családi házban, egyetlen sérült volt, ő viszont nagyon súlyosan megégett. Igyekeztünk, ahogy csak tudtunk, közben pedig próbáltam felkészíteni magam a látványra, végigvenni a lehetséges teendőket, átgondolni, milyen eszközökre lehet szükségünk, és hogy azok könnyen elérhetők-e.
Legnagyobb meglepetésünkre a sérült, egy negyvenes évei derekán járó jó kötésű férfi a kapu előtt várt minket. Érkezésünkkor épp azt figyelte, ahogy a helyi önkéntes tűzoltók a hátsó kis sufniban dolgoznak, ahol a detonáció történt. Félmeztelenül állt, a mellkasa, a bal karja és az arca rákvörös volt, de nyoma sem volt rajta pániknak, pedig sérülései nagy része másodfokú égés volt. Először arra gondoltunk, hogy talán azért nem kiabál a fájdalomtól, mert sokkos állapotban van, de mint kiderült, a fájdalmat mindig is kivételesen jól tűrte. A robbanás után az volt a legnagyobb gondja, hogyha a tűzoltók megtalálnak valamilyen tányért, akkor azt ne dobják ki. A kocsiban rákérdeztem, mi történt a gázpalackkal. Elmondta, hogy a felesége gyűlölte az eddigi hobbiját, a modellvasutazást, ezért átnyergelt a tűzzománcozásra - és éppen a feleségének készített ajándékot -, de attól tart, hogy nem sikerült teljes mértékben betartania a biztonsági előírásokat. (Ekkor értettem meg, hogy valószínűleg ezt a tányért emlegette korábban.)
Közben végeztünk egy gyors számítást, és megállapítottuk, hogy testének legalább a 25 százaléka megégett, ami soknak számít. Egyébként a Wallace-féle 9-es szabály - ismeretében bárki képes lehet ránézésre megállapítani, hogy egy test hány százalékát érte égési sérülés. (Eszerint egy felnőtt testfelületének 9 százalékát teszi ki a fej, valamelyik felső végtag, a törzs elülső, vagy a hátsó felszíne. Egy alsó végtag kétszer 9 százaléknak számít, a gáttájék és a tenyér 1-1 százaléknak.)
Természetesen a férfi azonnal kapott speciális égési sérülésekre való gélt, valamint elkezdtük a folyadékpótlást is, amitől sokkal jobban lett, bár fura volt azt hallani, hogy már nem fájt neki annyira, hiszen korábban sem panaszkodott. Már a hordágyon feküdt, amikor az orvosunk arra lett figyelmes, hogy nagyon köszörüli a torkát. Bevilágított a szájába kis pupillalámpájával, és láttam rajta, hogy baj van. Nagy baj. Kormos volt a garat. A sérültünk is látta, hogy valami nem stimmel, szóvá is tette, hogy mire ez az aggodalom.
A láthatatlan gyilkos
A légúti égés közvetlen életveszélyt jelent. Okozhatja valamilyen mérgező vegyület légutakba jutása - főleg gáz formájában -, illetve közvetlen hőhatás, mint ebben az esetben. Hőhatás következtében a nyálkahártyák megduzzadnak, ödéma keletkezik, ami elzárhatja a légutakat, és fulladást okozhat.
Ilyenkor nincs lehetőség mérlegelésre, meg kell előzni a légutak elzáródását : mesterséges úton kell fenntartani az átjárhatóságukat. Tehát intubálni kell. Gyorsan elmagyaráztuk a férfinak, mi fog történni. Láttam rajta, hogy teljesen értetlenül áll a dolog előtt, mert azon kívül, hogy kicsit kapart a torka, nem érezte, hogy komolyabb gond lenne - leszámítva, hogy a teste jelentős része megégett. Elaltattuk, intubáltuk, és mint később az égési centrumban kiderült, nagyon jól tettük, mert tényleg megégett a légcsöve.
Mint általában, most sem tudtuk meg, hogy mi lett a sérültünk sorsa, de az égési osztály ügyeletes orvosa érkezésünkkor biztatónak tartotta a kilátásokat. A tűzzománc tányérról sem derült ki semmi, de biztos vagyok benne, hogyha a férfi túlélte, az kellő ajándék volt a feleségének.
