Díjazzák a legjobb egészségügyi dolgozókat

Idén harmadszorra írnak ki pályázatot a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó egészségügyi dolgozók méltó elismerésére. Egyéni és csoportos kategóriában is lehet nevezni.

A korábbinál jóval szélesebb összefogással, az Astellas Pharma és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara mellett immár a négy legnagyobb, az egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett egyetem részvételével indul útjára a 2013-as Astellas-díj - Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat . A nemes megmérettetésre idén immár harmadszor kerül sor. A pályázat rangját emeli, hogy tavaly óta a kiemelkedő teljesítmények elismerésére az Astellas-díj mellett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar által felajánlott különdíjak is lehetőséget biztosítanak. A 2013-as pályázat fővédnöke Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora lett.

"Óriási öröm látni, hogy az Astellas-díj 2006-os alapításával elindított jó szándékú kezdeményezés az évek során a társadalom és a gyógyító szakma által egyaránt elismert, rangos megmérettetésévé nőtte ki magát. Hálás vagyok mindazoknak, akik a hazai egészségügyi dolgozók elismertségének erősítése érdekében indított pályázataink kapcsán az elmúlt idők során partnereinkké váltak. Különös köszönettel tartozom a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ vezetőinek, hogy szerepvállalásukkal hozzájárulnak a hazai gyógyellátásban jelen lévő kiemelkedő egészségügyi szakdolgozói teljesítmények felkutatásához és méltó elismeréséhez" - fogalmazott dr. Markovich György, az Astellas-díj egyik alapítója.

Az alapvetően szakmai pályázaton idén is a kórházak, klinikák és rendelőintézetek ápolási- és orvosszakmai vezetői, valamint az alapellátási szakterületen tevékenykedő orvosok jelölhetnek. A nagyközönség a felterjesztett csoportok értékelése során kap lehetőséget arra, hogy véleményét az adott csoport munkájával, megtapasztalt teljesítményével kapcsolatban egy 21 napos, helyszínen végzett betegelégedettségi felmérésben elmondja. A páciensektől érkező jelzések, észrevételek a jelöltek minősítésének fontos részét képezik, hisz a jó betegkapcsolatokról, valamint a megfelelő emberi hozzáállásról leginkább ezek a jelzések tanúskodnak.

A 2013-as Astellas-díj - Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton a jelöltállítást egyéni kategóriában 2013. június 12-ig, csoportos kategóriában pedig legkésőbb 2013. május 17-ig lehet kezdeményezni. Az ünnepélyes díjátadó 2013. július 5-én, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épületének aulájában lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, helyenként időszakosan borult lesz az ég, de nyugaton, délnyugaton hosszabb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Néhány helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében és az Észak-Alföldön helyenként megélénkül. Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!