Az oroszok ellopták az AstraZeneca-vakcina receptjét?

Miniszteri értesülésekre hivatkozva a brit Sun című napilap arról számolt be, hogy orosz kémek kezébe kerülhetett az AstraZeneca-vakcina formulája.

Komoly vakcinabotrány van kibontakozóban Nagy-Britanniában. A brit Sun című napilap miniszteri forrásokra hivatkozva arról ír , hogy Oroszország "ellopta" az Oxfordi Egyetem és a svéd-brit AstraZeneca gyógyszeripari vállalat közös fejlesztésű vakcinájának formulája, amit aztán saját vakcinájának, vagyis a Szputnyik V-nek a létrehozásához használt fel.

Szputnyik V-vakcina
Kezdettől fogva hatalmas a verseny a koronavírus elleni vakcinát fejlesztő és gyártó vállalatok, valamint az országok között. Fotó: Getty Images

A Sun értesülései szerint a biztonsági szolgálatok bizonyítékot szereztek arról, hogy egy orosz kém létfontosságú adatokat lopott a svéd-brit gyógyszergyártó cégtől, beleértve az AstraZeneca koronavírus elleni oltásának tervezetét is.

Nem most kezdődött ...

Már tavaly is felmerült a gyanú, hogy az orosz állam által támogatott hackerek célba vettek koronavírus elleni vakcinát fejlesztő brit, amerikai és kanadai szervezeteket. Az akkori értesülések birtokában James Brokenshire egykori brit biztonsági miniszter úgy nyilatkozott: "Nagyon óvatosan kezeljük az ilyen kijelentéseket, biztosnak kell lennünk benne, hogy minden adott a felelősségre vonáshoz. Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben ez megvan."

A koronavírus elleni orosz oltóanyaggal szemben nem volt kifogása a WHO-nak, csak a dossziéjával szemben - ezt állítja az orosz egészségügyi miniszter. "Minden gyógyszerészeti termékről dokumentumcsomagot kell kiállítani, amelyet szakértők ellenőriznek és értékelnek" - magyarázta Mihail Murasko, aki szerint a WHO-regisztrációhoz szükséges kiegészítések megtörténtek, így minden akadály elhárult.

Damian Hinds brit belügyminiszter annyit tett hozzá, hogy bizony vannak olyan államok, amelyek folyamatosan érzékeny ipari és gazdasági adatokat, kereskedelmi titkokat igyekeznek kifürkészni, és ezekre fokozottan figyelni kell. A Downing Street egyelőre nem kívánt nyilatkozni a témában - írja a Sun.

Bizonytalanság a Szputnyik V-vakcina körül

Az orosz Szputnyik-vakcina (hivatalos nevén Gam-COVID-Vac) hasonló technológián alapul, mint az AstraZeneca oltóanyaga: vektoralapú. Kombinált oltás, ami azt jelenti, hogy egy ártalmatlan, csonkolt náthavírust használ közvetítőként ahhoz, hogy bejuttassa a sejtekbe a SARS-CoV-2 vírus tüskefehérjéjének örökítőanyagát. Az oltási sorozat két adagja viszont az AstraZeneca oltóanyagával ellentétben más-más komponensű. Ahogy arról korábban írtunk , az első részoltás a SARS-CoV-2 tüskeferjéjének génjét tartalmazó rekombináns, 26-os jelzésű adenovírus-részecskéket tartalmaz, a második részoltás viszont 5-ös szerotípusú adenovírus-részecskéket. A védettség megszerzéséhez mindkét komponenst meg kell kapni .

Az orosz vakcina körül kezdettől fogva folynak a viták , melyek legfőbb oka, hogy nem tették nyilvánossá és transzparenssé a vakcina humán klinikai vizsgálatának eredményeit. Számos országban - köztük Magyarországon is - úgy vezették be az oltóanyagot, hogy azt sem az EMA (Európai Gyógyszerügynökség), sem az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem engedélyezte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.