Az egészségügy így lehet fenntartható

Az állami és magánellátást finanszírozási oldalról tisztán és korrekten szét lehet választani a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint.

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, hogy véleménye szerint a magyar egészségügyben a legkritikusabb a humán erőforrás helyzete. Mint mondta, bár az orvoselvándorlás mérséklődött, de a szakdolgozók hiánya továbbra is súlyos problémát okoz. Ficzere szerint most az a legfontosabb, hogy a rendszerben dolgozóknak jövőt és biztonságot teremtsenek, és megpróbálják visszacsábítani azokat, akik elhagyták az ápolói pályát.

Dr. Ficzere Andrea: "Önpusztítunk, majd felháborodunk" - korábbi cikkünkért kattintson !

Újra kellene gondolni a kórházak finanszírozását

A kórházak finanszírozásával kapcsolatban Ficzere a legnagyobb problémának azt látja, hogy az ágazatban összeférhetetlen a központi költségvetési szervezetekre vonatkozó szabályok szerinti, bázisszemléletű tervezés, gazdálkodás, valamint a teljesítményelvű finanszírozás. Hozzátette: a finanszírozási rendszer átalakításakor ennek feloldására, továbbá a betegellátás valós költségeken alapuló finanszírozására lenne szükség annak érdekében, hogy a betegek mindenhol biztonságos, magas szintű ellátást kapjanak.

Újra kellene gondolni a kórházak finanszírozását
Újra kellene gondolni a kórházak finanszírozását. Fotó: 123rf

Ficzere Andrea szerint összességében kevés az az összeg, amely az Egészségbiztosítási Alapban rendelkezésre áll. "A finanszírozási díjtételek vonatkozásában az utóbbi években elmaradt az értékkövetés, így az orvostudomány és a technika robbanásszerű fejlődésének köszönhető, új, korszerű eljárások finanszírozásba történő beépítése sem valósult meg. Meg kellene jelennie a teljes béremelésnek, és ami nagyon fontos, az amortizációnak is" - magyarázta a Kórházszövetség elnöke. A teljes interjúért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.