Az orvosok négyötöde kiáll a MOK mellett

Habár a kötelező kamarai tagság megszűnt, mégis a hazai orvosok zöme megerősítette tagságát a Magyar Orvosi Kamaránál (MOK).

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) nyilvántartása szerint 33 579 orvos, 7210 fogorvos és 1729 klinikai végzettségű szakember rendelkezik jelenleg működési engedéllyel az országban, tehát összesen mintegy 42 és fél ezren – közölte Facebook-oldalán pénteken a Magyar Orvosi Kamara. Ennek tükrében igazán beszédes adat, hogy több mint 34 ezer orvos megerősítette kamara tagságát a MOK-nál, azaz a teljes hazai orvostársadalom 80 százaléka. „Igyekszünk tagjaink bizalmát azzal meghálálni, hogy egy – az eddiginél is – hatékonyabban működő, valós igényeken alapuló szolgáltatásokat nyújtó, könnyen elérhető, effektív felépítésű szervezetként újuljunk meg” – olvasható a kamara posztjában.

Mint azt korábban megírtuk, a kormány február végén törölte el az orvosok kötelező kamarai tagságát, így az önkéntes alapúvá vált. Emellett a többi között az etikai eljárások lefolytatását is elvette a MOK-tól, átadva azt az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak. Ez utóbbi az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete.

A kormány lépésének előzménye, hogy a MOK a magyar orvosok együttműködésével február elejétől nyomásgyakorló akciót indított. A nyomásgyakorlás célja, hogy érdemi párbeszédet lehessen általa kiharcolni a kormánnyal az egészségügyi szakdolgozók bérezésének javítása, a háziorvosi és fogorvosi ellátás erősítése, valamint a szakellátásban dolgozók munkafeltételei javítása érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!