„Az egészségügyben a nyári szabadságok kiadása lehetetlen küldetés”

A vártnál alacsonyabb mértékű júliusi béremelés után sok ápoló távozhat az állami egészségügyből, miközben a szakemberhiány már jelenleg is rengeteg nehézséget okoz.

Mint azt korábban megírtuk, júliustól 18 százalékkal emelkedett az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az Indexnek nyilatkozva ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez még az inflációt sem fedezi. Ráadásul a januári orvosi béremelések tükrében a két szakmaterület között csak még inkább kinyílt így a bérolló. A szakdolgozói–orvosi bérarány 2020-ban még 54 százalékon állt, ma csupán 22 százalékon, ami komoly bérfeszültség forrása lehet az egészségügyben. „A kormány szándékai szerint jövő márciusra 37 százalék lehet a bérarány, ami a magasan képzett, négy-hat vagy akár nyolc évet egyetemen, valamint több évtizedet a pályán töltött szakdolgozók számára még mindig nem elég motiváló” – olvasható a cikkben.

Ami az elvándorlást illeti, egyelőre nem kritikus a külföldre költözők száma. Balogh szerint hetente átlagosan kettő-hat kérelmet kap a MESZK külföldi munkavállaláshoz szükséges jóhírnév-igazolások kiadására. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. A kamara elnöke kifejtette, sokan más – jellemzően alacsonyabb – pozícióban folytatják, esetleg teljesen elhagyják a pályát, amire nincs ilyen szintű rálátása a szervezetnek. Hasonlóképpen óriási elszívó erővel bír a magánellátás is. „Ami biztos, hogy az állami egészségügynek minden egyes elvesztett személy hatalmas kiesést jelent. Mindezeken túl a következő években óriási nyugdíjdömping várható, és a tapasztalat azt mutatja, hogy egyre kevesebben vállalják a további foglalkoztatást: míg a Covid előtt tízből nyolcan-kilencen maradtak a rendszerben, mára ez a szám egy-kettőre csökkent” – mondta el a lapnak Balogh.

Kitért rá, az egészségügyben a nyári szabadságok kiadása is mind nehezebb feladat elé állítja a vezetőket. A szakdolgozók jellemzően csupán néhány napra tudnak elmenni pihenni, két-három hétig tartó kikapcsolódásra esély sincs. Ráadásul mivel kevés esetben tudnak táborokat, napköziket szervezni az intézmények dolgozóik gyermekeinek, így a szabadságok is nem ritkán gyerekfelügyeletről, mintsem a feltöltődésről szólnak. Ezenkívül a középvezetői beosztásban dolgozó szakdolgozóknak – főápolóknak, vezető asszisztenseknek – a szabadság alatt is elérhetőnek kell maradniuk, maguknál kell hordaniuk a szolgálati telefont.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!