A veseelégtelenség népbetegség. Lehet, hogy Ön is érintett?

Évente mintegy 6-7 százalékkal növekszik a vesebetegek száma, így napjainkban a veseelégtelenség népbetegségnek számít. Erre szeretnék felhívni a figyelmet március második csütörtökén világszerte, amikor a Nemzetközi Nephrológiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Szövetsége (IFKF) javaslatára a Vese Világnapját tartják. Idén március 11-én a világnap kiemelt témája a cukorbetegség mint a vesebetegség egyik fő okozója.

A veseelégtelenség rendszeres szűréssel korai szakaszban felfedezhető és jól kezelhető, ennek ellenére a vese valamilyen fokú működési zavara vagy vesekárosodás az emberek mintegy 10 százalékát érinti, akiknek azonban sajnos igen nagy hányada nem is tud betegségéről.

Veseműködés

Évente milliók halnak meg szív-érrendszeri betegségekben a vesebetegség szövődményeként, noha a kezdődő vesebetegség kiszűrhető. "Ebben elsősorban a háziorvosok hathatós segítségére vagyunk utalva, akik az éves laboratóriumi vizsgálatok alkalmával ellenőrizni tudják a vesefunkciót, ezzel még időben megelőzve a súlyos esetek kialakulását" - mondta el a Vese Világnapja kapcsán Dr. Kiss István, a budapesti B. Braun dialízisközpont orvosigazgatója.

Krónikus vesebetegség számos ok miatt kialakulhat, közülük kiemelkedő gyakoriságú a cukorbetegség, a magas vérnyomás, valamint a kettő társulása. A veseelégtelenség hosszú ideig tünetmentesen alakul, a betegeknek nincs semmilyen panaszuk, ezért gyakran csak a végstádiumban derül fény a károsodásra, amikor már kevés lehetőség van a gyógyításra, s csak a vesepóló-kezelés, leggyakrabban a dialízis jön szóba. Hazánkban a tavalyi évben több mint 10 ezer beteg szorult dialíziskezelésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.