A szűrőprogram december közepéig tart

A tervek szerint 15 0-2 00 ezer ember megy el többek között bőrrák, vércukorszint, koleszterin-, testzsír-százalék szűrésre, illetve vérnyomásmérésre, ortopédiai, szemészeti, vagy hallásvizsgálatra, prevenciós tanácsadásra a Miniszterelnöki Hivatal által indított Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) országos kampány keretében.

A tervek szerint 15 0-2 00 ezer ember megy el többek között bőrrák, vércukorszint, koleszterin-, testzsír-százalék szűrésre, illetve vérnyomásmérésre, ortopédiai, szemészeti, vagy hallásvizsgálatra, prevenciós tanácsadásra a Miniszterelnöki Hivatal által indított Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) országos kampány keretében. Erről Budai Bernadett kormányszóvivő számolt be szombaton a Budapesti Körcsarnokban, ahol megkezdődött a Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden folytatódó és december 15-én Székesfehérvárott befejeződő program.

A szóvivő közlése szerint a program szemléletváltást is előirányoz, vagyis hogy minél többen vegyék igénybe az egészségmegőrzés szempontjából kiemelt fontossággal bíró szervezett szűrést. Hozzáfűzte, jelenleg Magyarország az egyetlen olyan európai uniós tagállam, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását figyelembe véve három daganatos betegségcsoportra, mellrákra, méhnyakrákra és vastagbélrákra vonatkozóan is bevezette a szervezett szűrést.

A szombaton Dobó Kata színművész és Hevesi Tamás énekes házigazdai közreműködésével megkezdődött program más módon is népszerűsíti a szűrések igénybevételét - városonként középiskolák diákjai részvételévelt szerveznek vetélkedőt, ismert sportolók, művészek és más közéleti személyiségek csapatkapitányi felkérésével, hogy ki tud több embert szervezni a szűrésprogramban való részvételre. A programok helyszínére érkezők saját szűrési füzetecskét kapnak, amelyben rögzíthetik, milyen szűrésen, milyen tanácsadáson vettek részt.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai a szív- és érrendszeri megbetegedések szűrése érdekében egyetlen csepp vérből mérik meg a koleszterinszintet, ezen kívül testzsír-százalékot és vérnyomást is mérnek. Az ÁNTSZ szakemberei a szűréseken túl járványokkal, védőoltásokkal és a helyes táplálkozással kapcsolatban is hasznos információkat adnak az érdeklődőknek. Péterfia Éva, az Országos Tisztiorvosi Hivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg egyetlen ország sincs a világon, ahol szervezett szűrést biztosítanának a már szintén népbetegségnek számító csontritkulás megelőzésére.

Budai Bernadett elmondta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, valamint szakmai és civil szervezetek együttműködéseként létrejött Szűréssel az Életért Program 16 millió forintba kerül rendezvényenként és reklámra, népszerűsítésre 247 millió forintot szántak. A 10-től 18 óráig zajló rendezvényeken folyó szűrővizsgálatok ugyanúgy vizitdíj mentesek, mint amikor az állampolgárok az ÁNTSZ-től kapnak értesítést szervezett szűrésre.

MTI

(2007.11.05. 10:02)

Népszava - Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?