A patikák bajlódnak az EESZT-vel

Bár a háziorvosok számára nem teljesen új az EESZT rendszere, ugyanis a program lényegében ugyanaz, mint amelyet eddig használtak, a szoftvernek csatlakoznia kellene a szolgáltatói térhez - ez viszont nem megy zökkenőmentesen.

"Egy másodpercig sem tudtam használni az új - kétmilliárd forint közpénzből létrehozott - elektronikus egészségügyi rendszert, mert a szoftverszolgáltató cég, amelyikkel szerződésben állok, nem tudott idejében elkészülni a munkával. Ráadásul messze nem én vagyok az egyetlen, akinél ilyen probléma tapasztalható" - mondta el az mno.hu-nak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az úgynevezett EESZT-rendszerről.

EESZT: újra kellett indítani a rendszert Nem sikerült az EESZT indulás utáni finomhangolása, ami fennakadásokat okozott a rendszer működésében az elmúlt napokban. Korábbi cikkünkért kattintson!

Noha a háziorvosi rendeléseken a betegek többsége nem érzékeli a problémát, nem így van a patikákban, amikor a páciensek megpróbálják kiváltani gyógyszereiket. Ilyenkor ugyanis komoly fennakadást okoz a rendszer működésképtelensége.

Fennakadást okoz a patikákban az új rendszer
Fennakadást okoz a patikákban az új rendszer

Egy neve elhallgatását kérő patikus a lapnak elmondta, hogy napok óta be sem engedi őket a rendszer, és "kizárólag a baj van vele". Előfordul, hogy inkább az eddig megszokott módon adják ki a recepteket, és nem is használják az EESZT -t. Amikor ugyanis egyáltalán be tudtak jelentkezni, egy percig is eltartott egyetlen recept bevitele. Így volt olyan páciens, aki 20-30 percet is kénytelen volt a gyógyszertárban tölteni, míg az összes vényt beolvasták, és kiadták a gyógyszereket. A sor emiatt rendszeresen óriásira duzzadt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra