A nagy antibiotikum-paradoxon

Az antibiotikumok túlzott használata az egyik fő oka annak, hogy a kórokozók e hatóanyagok elleni rezisztenciája igen jelentős közegészségügyi fenyegetéssé vált az egész világon. Ezért aztán alaposan meg kell gondolni, hogy milyen pirulát kapunk be, ha például megfájdul a torkunk.

Régebben betegségek sorára szedtük nyakló nélkül az antibiotikumokat , mert nem ismertük fel e gyakorlat fonákságát. Mire pedig rájöttünk, hogy alábecsültük a természet változékonyságát, alkalmazkodóképességét, üzletileg kerültünk bajba. Az antibiotikumok kifejlesztése ugyanis rendkívül költséges, de viszonylag rövid ideig maradhatnak csak a piacon, mert a baktériumtörzsek rezisztens mutációi hamar megjelennek, s a hatástalanná váló gyógyszer piaca szűkülni kell, a profittermelő képessége pedig elgyengül.

A következmény, hogy a profitérdekelt nagy gyógyszeripari cégek, amelyek képesek volnának finanszírozni a szükséges kutatásokat, inkább másra, biztosabb üzletet ígérő területekre fordítják az erőforrásaikat. Emiatt kevés az igazán hatásos antibiotikum, amelyet nyugodtan elővehetünk, amikor komoly támogatás kell a kórokozókkal küzdő szervezetnek.

Köhög, tüsszög, folyik az orra, borzong, fáj a feje és rémesen érzi magát? Felejtse el az antibiotikumot, adunk néhány tippet , hogy átsegítsük a megfázás, a nátha kellemetlenségein. Ezért nagyon fontosak az olyan felvilágosító kampányok, amelyek minél több ember számára teszik világossá, hogy mikor szabad és érdemes antibiotikumokat szedni. Az antibiotikumok ugyanis bakteriális fertőzések kezelésére alkalmasak, a vírusokkal szemben viszont teljesen hatástalanok. Így aztán a megfázás vagy az influenza kellemetlen tünetei semmit sem fognak enyhülni antibiotikumok szedésével. Ezt ma már sokan tudják, de még nem mindenki.

Pedig jobb volna, ha tudnák, hogy az antibiotikumokkal szemben, amelyek ilyenkor nem sokat érnek, a felső légúti fertőzések tüneteinek kezelésére a legtöbb esetben nagyon hatásos lehet– beleértve a torokfájást, fül- és arcüreggyulladást , megfázást és hörghurutot – a sok pihenés, a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, a dohányzás elhagyása (a passzív dohányzást is ideszámítva), és paracetamol vagy ibuprofen alapú fájdalom- és lázcsillapítók szedése.

Érdemes csak olyan antibiotikumot szedni amit orvos írt fel

Enyhítik a torokfájás a jégdarabok, a jégkása, a szopogatós gyógycukorkák (csak az idősebb gyermekek és felnőttek estében), a meleg italok, vagy a sós vízzel való gargarizálás. A meleg borogatás az orr és a homlok tájékon segíthet enyhíteni a belső (sinus) nyomást. Az idősebb gyermekek és felnőttek számára a lehetőségek közé tartozik az orrspray használata és az inhalálás.

Ha az orvos antibiotikumot írt fel, akkor viszont fontos minden szem gyógyszert beszedni, mert tejesen el kell pusztítania a kórokozókat, s így nem jöhetnek létre ellenálló mutációk. Soha sem szabad másokkal megosztani az antibiotikumokat , soha nem szabad recept nélkül használni őket, és soha sem szabad a felírtakon felül extra antibiotikumot szedni. Ahogy félre tenni sem szabad, hogy majd a legközelebb jó lesz.

A család antibiotikum-szükséglete csökkenthető megfelelő elővigyázatossági intézkedések megtételével. Az ajánlott védőoltásokat meg kell kapni, a jó kézhigiéniát fenn kell tartani, illetve el kell takarni a szájat és az orrot köhögés vagy tüsszentés esetén. Mind olyan dolgok, amelyeket bárkinek módjában áll megtenni.

Forrás: Medicinenet.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.