A legújabb eszközökkel kezelik a betegeket Európa egyik legmodernebb kórházában

Ünnepélyes keretek között átadták a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházának felújított részeit. A közel 6,5 milliárd forintos, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósult rekonstrukció II. üteme 2008-ban indult és 2011 januárjában fejeződött be. A projekt keretében megújult a regionális egészségügyi központ sürgősségi betegellátó osztálya, az ortopéd-traumatológiája, a szülészeti-nőgyógyászati, a neurológiai, a belgyógyászati, a nukleáris medicina és patológiai osztályai, illetve több szakambulancia.

Az Uzsoki utcai Kórház az Észak-pesti térség meghatározó egészségügyi intézménye, amely mára a régió kiemelten fontos betegellátójává nőtte ki magát. Az elmúlt két évben a Regionális Egészségügyi Központ Rekonstrukció II. üteme során olyan nagyszabású fejlesztések valósultak meg az épületben, amelyek jelentősen támogatják a kórházi alkalmazottak munkáját, a betegek hatékonyabb kiszolgálását.

A rekonstrukció az Uzsoki utcai Kórház számos részlegét érintette a régi főépületen belül: a szárny teljes körű felújításának köszönhetően valamennyi kiemelt gyógyászati helyiség klimatizálttá vált, a kórtermeket pedig önálló vizesblokkal látták el. A kórház újabb részekkel is bővült, a felújított épület eddigi három szárnya mellé még hármat építettek.

A jövőben új diagnosztikai eszközök állnak az orvosok rendelkezésére. A röntgenosztály modern radiológiai képalkotó eljárásokkal és teljesen megújult műszerparkkal gazdagodott. A rekonstrukciónak köszönhetően létrejött egy új műtőblokk, valamint egy sürgősségi betegellátó osztály, és lehetővé vált több külső telephely megszüntetése is. Az alaptevékenység ellátását kiegészítő funkciókat mostantól egy tömbben lehet koncentrálni, és a dializáló állomás bővítésével pedig tovább javult a fővárosiak művese ellátása is. Az egészségügyi központ regionális ellátó szerepéhez igazodik az intézményekben megkezdett invazív sebészeti eljárások (sebészet, ortopédia, urológia, nőgyógyászat stb.) továbbfejlesztése is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.