A hálapénz ront a helyzetünkön

Magyarország keveset költ egészségügyre, 2015-ben az egy főre jutó egészségügyi kiadás 1428 euró (449 ezer forint) volt, ami az uniós átlag fele - olvasható az európai bizottsági jelentésben.

Keveset költünk egészségügyre

A GDP egészségügyi kiadásokra fordított része mindössze 7,2 százalék volt, vagyis csökkent a 2005-ös 8 százalékhoz képest, és sokkal alacsonyabb, mint a 9,9 százalékos uniós átlag - írja a Világgazdaság .

hálapénz kenőpénz egészségügy egészségügyi kiadások betegellátás, A hálapénz csak ront az egészségügy helyzetén?
A hálapénz csak ront az egészségügy helyzetén?

Az egészségügyi kiadások kétharmada származik állami forrásokból, míg az unióban ez az arány 80 százalék körüli. Az egészségügyi kiadásban vállalt állami részesedés 2005 és 2015 között négy százalékponttal 67 százalékra csökkent, ma a hatodik legalacsonyabb az EU-ban. Jelentős különbségek figyelhetőek meg a különböző társadalmi-gazdasági csoportok egészségi állapotában, aminek oka a kockázati tényezőknek való nagyobb mértékű kitettségben, valamint az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben tapasztalható egyenlőtlenségekben keresendő.

Az EU-ban 2797 euró az egészségügyi kiadások átlaga

A jelentés szerint Magyarországon az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlőségét akadályozza a zsebből fizetett kiadások (közvetlen lakossági hozzájárulás) magas szintje, amely a közfinanszírozott ellátások önrészéből, a szolgáltatáscsomagon felüli ellátások díjából és a hálapénzből tevődik össze . Ezek Magyarországon az összes egészségügyi kiadás 29 százalékát teszik ki, a 15 százalékos uniós átlag csaknem kétszeresét. A jelentés szerint hazánkban a zsebből fizetett kiadások felét gyógyszerkészítményekre fordítják - írja cikkében a lap, amely külön kitér arra is, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás még mindig erősen kórházközpontú.

Már a hálapénzen túl is fizetnek hálapénzt A hálapénz évtizedek óta kényes kérdés a politikában, hiszen súlyos szankcionálása a teljes egészségügy átalakítását szükségessé tenné. Bár az orvosok is próbálnak fellépni ellene, a kenőpénzek hagyománya már mély gyökereket eresztett a társadalomban - bizonyos helyeken már a hálapénz melletti pluszjuttatásokkal versengnek az orvosok figyelméért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!