Már a hálapénzen túl is fizetnek hálapénzt

A hálapénz évtizedek óta kényes kérdés a politikában, hiszen súlyos szankcionálása a teljes egészségügy átalakítását szükségessé tenné. Bár az orvosok is próbálnak fellépni ellene, a kenőpénzek hagyománya már mély gyökereket eresztett a társadalomban, bizonyos helyeken már a hálapénz melletti plusz juttatásokkal versengnek az orvosok figyelméért.

Egyetlen kormány sem tudott a rendszerváltás óta eltelt, két és fél évtizedben mit kezdeni a omladozó hazai egészségügyet . Ezen összegek nélkül a már most is komoly orvoshiány katasztrofális méreteket öltött volna, a szakápolókról nem is beszélve, akik sokszor még így is az önkéntesség szellemiségében végzik napi feladataikat.

Csak konzerválja a problémát

Persze ez is csupán látszatmegoldás, a hálapénz hosszú távon csak ront az egészségügy helyzetén. Rombolja az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt, valamint a szakmaiságot is, hiszen már régen nem az átlag feletti ellátás jutalmazására szolgál, hanem egy elvárt plusz összegről, melyet az egészségügyi hozzájárulásunkon felül kell megfizetnünk. Már maguk az orvosok, illetve a Magyar Rezidensszövetség is kampányolni kezdett a hálapénz elfogadása ellen, a paraszolvencia ugyanis kiszolgáltatottá teszi a szakmában dolgozókat, és még több frissen végzett szakembert terel külföldre.

A GKI Gazdaságkutató a Stabilitás Pénztárszövetség megbízásából készített felmérést a magyarok hálapénzhez való hozzáállásáról. A megkérdezettek több mint fele a hálapénz adása mellett voksol, jórészt érzelmi alapú döntése alapján, hiszen félnek attól, hogy ennek hiányában rosszabb ellátást kapnak. A felmérés eredményeiről az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Magyarország egész éves egészségügyi kiadásának (amely az Egészségügyi Világszervezet 2014-es statisztikái alapján nagyjából kétbillió-nyolcszáz-tizenkétmilliárd forint) harmadát már így is a lakosság fizeti meg, ebben az arányban ráadásul még nem is szerepelnek a csúszópénzek. Pontos számokat persze szinte lehetetlen mondani a borítékokban gazdát cserélő összegekről, de a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint közel 8,3 milliárd forintot tehet ki. Legnagyobb arányban a kórházi orvosok részesülnek a hálapénzből, ők évente összesen 4,1 milliárd forintot tehetnek így zsebre. Utána következnek a házi- és szakorvosok (2,5 milliárd), a fogorvosok (1,1 milliárd), végül az ápolók, orvosi asszisztensek, műtősök (508 millió). Alkalmanként tízezer forintnál is nagyobb összeget kaphatnak a kórházban dolgozó orvosok, míg a házi- és szakorvosok körülbelül háromezer forintot tehetnek zsebre egy-egy betegtől.

A téma kapcsán a HáziPatika.com is elkészítette saját felmérését, amelynek eredményeit kielemezve úgy tűnik, a többség azért nem szívesen ad plusz pénzt a kezelésért. Az állami intézményt látogató válaszadók 81%-a nem fizetett paraszolvenciát a kezeléskor, tehát elmondható, hogy minden ötödik beteg az orvos zsebébe csúsztat egy borítékot. Azok körében, akik fizettek, az átlagos éves költés 34 ezer forint volt a kutatásunk szerint. A magánrendelést látogatók körében évi átlagos 51 ezer forint volt a kezelések költsége.

A hálapénz már olyan megszokottá vált, hogy a páciensek azon túli plusz juttatásokkal versengnek az orvos kegyeiért

Visszaforgatják a közösségbe

Egy vidéki, néhány ezer fős településen élő, neve elhallgatását kérő egészségügyi asszisztens a HáziPatika.com kérdésére úgy nyilatkozott: a paraszolvencia mindennapos dolog a háziorvosi rendeléseken, melyet az ott élők is gond nélkül elfogadtak. Megvannak a tarifák - egy egyszerű vérvétel például 1000 forint, de egy rendelési időn túlcsúszott vizsgálat 3-5000 forint is lehet, annak hossza függvényében - amelyekről a betegek is jól tájékozódtak, így a hálapénzt már az amúgy ingyenes ellátás költségeként értelmezik. Mivel ezt az összeget mindenki megfizeti, sok esetben e feletti juttatásokkal próbálják túllicitálni egymást a páciensek. Mivel a doktor többször is hangsúlyozta, hogy nem fogyaszt alkoholt, így a borok és röviditalok helyett sokszor édességgel, háztáji gyümölcsökkel és zöldségekkel hálálkodnak. "Előfordul, hogy egy-egy beteg nem ad pénzt a rendelés után, a doktor úr pedig emiatt még nem utasított el ellátást. A legtöbben azonban úgy gondolják, hogy illetlenség nem kifizetni az orvost. Főleg az idősebb emberek szégyellik, ha nem tudnak plusz pénzt adni" - magyarázta az asszisztens.

A település külterületét övező tanyavilágban gyakran kell az orvosnak házhoz mennie, az itt élők azonban a mélyszegénység legalján tengődnek, nemhogy hálapénzre nem futja nekik, de a mindennapi betevő falatot sem mindig sikerül előteremteni. Benzinköltségét és az ellátásra fordított plusz idő díját így a többiek befizetéséből finanszírozza az orvos. "A befizetett plusz összeg egy része így a közösség szolgálatára térül vissza" - tette hozzá az asszisztens. Ezt a pácienseknek is rendszeresen lekommunikálják, akik így teljesen elfogadottnak tartják az elvileg ingyenes ellátás kifizetését.

Hálapénzt elfogadni a jelenlegi jogszabályok értelmében csak olyan esetben szabad, ha azt a páciens önként, az ellátást követően adja. Amennyiben az orvos azt bizonyíthatóan elvárja a betegétől, illetve a kezelést megelőzően elteszi, úgy bűncselekményt követ el, amely akár három év börtönbüntetést is jelenthet a számára. Erre azonban csak nagyon ritkán kerül sor még annak ellenére is, hogy például a szülésnél már szinte kötelező jellegűvé vált a százezres nagyságrendű hálapénz fizetése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!