Így vannak most a rekorder kilences ikrek

Hazatértek Maliba a kilences ikrek Marokkóból, ahol életük első 19 hónapját töltötték. A Guinness-rekordok könyvébe is bekerültek, mivel mindannyian életben maradtak.

Édesanyjuk, a 27 éves Halima Cissé még 2021 májusában utazott Marokkóba, hogy megfelelő körülmények között szülhessen. A kisbabák – öt kislány és négy kisfiú –császármetszéssel jöttek világra Casablancában a terhesség 30. hetében. A legkisebb baba 500, a legnagyobb 1000 grammal született. Mivel nagy volt a kockázata, hogy kis súlyuk és koraszülöttségük miatt egészségügyi problémáik lehetnek, első hónapjaikat a kórházban töltötték.

Már most sztárok Maliban

Később egy lakásba költöztették a családot, ahol a gyerekek 24 órás felügyeletet kaptak az Ain Borja klinikától. Mint azt apjuk, Abdelkader Arbi első születésnapjukon elmondta: mindegyik testvér más karakter. Vannak köztük csöndesek, de olyanok is, akiknek nagy a hangja, vagy akik azt szeretnék, ha mindig felvennék őket. Az apa beszámolt arról is, hogy a kilences ikrek nagyon híresek Maliban, az emberek alig várják, hogy a saját szemükkel láthassák őket.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!