200 ezer forint is lehet az ingyenes szülés

Szülés esetén szinte már elvárt a hálapénz, melyet kérdés nélkül fizetnek is az anyukák abban reménykedve, hogy a nagy pillanatkor minden a lehető legjobban zajlik majd. De mennyibe is kerül jelenleg egy "ingyenes" szülés?

A zsebbe dugott tízezreseknek olyan komoly, és mélyen gyökerező tradíciója van Magyarországon, hogy annak "illemtanát" már írásba is foglalták . A beavatkozás sikeréért a szakorvosnak, majd a kórházban tartózkodás ideje alatt az ápolóknak jattolunk, hogy a lehetőségekhez képest emberséges körülményeket remélhessünk, így pedig máris súlyos tízezreket fizettünk azért az egészségügyi ellátásért, amit adónkból amúgy is finanszíroztunk. Saját egészségünknél talán még fontosabb szeretteinké, nem is beszélve gyermekünkről. Az ő egészsége, biztonsága minden pénzt megér, ezért a legtöbb kismama komoly összegeket is kifizetne azért, hogy a nagy pillanatban minden a lehető legjobban alakuljon. Szüléskor jattolni már szinte kötelező: nem csak a tehetősebb réteg hagy ott súlyos összegeket az orvosnál, de a rászorulók is kispórolják valahogy ezt a pénzt - mondta egy vidéken dolgozó, neve elhallgatását kérő védőnő a HáziPatika.com kérdésére.

Így áll össze a tarifa

Az állami rendszerben mind a terhességgondozás, mind pedig a szülés OEP-támogatott. Az anyukának el kell döntenie, hogy rábízza-e magát az ügyeletes orvosra, vagy pedig szeretne felfogadni egyet, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a folyamatokat, és rendelkezésére áll bármilyen esetben. Míg az előbbinél nem szükséges borítékban kifejezni a "hálánkat", az utóbbi esetében ez gyakorlatilag elvárt, hiszen az összeggel a szakember figyelmét vásároljuk meg. Hogy ez az extra törődés mennyibe kerül, azt számos tényező befolyásolhatja.

A hálapénz évtizedek óta kényes kérdés a politikában, hiszen súlyos szankcionálása a teljes egészségügy átalakítását szükségessé tenné. Bár az orvosok is próbálnak fellépni ellene, a kenőpénzek hagyománya mély gyökereket eresztett a társadalomban, bizonyos helyeken már a hálapénz melletti plusz juttatásokkal versengnek az orvosok figyelméért. Hogy melyik orvos milyen arányban részesül ezekből a juttatásokból, az alábbi cikkünkből kiderül!

Az általános havi vizitdíj tízszeresében szokták meghatározni egy szülés díját - mondta el a védőnő. Ez egy nagyjából 50-150 ezer forintig terjed attól függően, hogy ki az orvos, hol van a kórház, az milyen felszereltségű, vagy hogy átlagban mennyit hagy ott a többi kismama. Legtöbbször az orvos határozza meg a tarifát, aki ha nem is mondja ki kerek-perec, hogy mennyit vár egy szülésért, de a páciensek mindig a meghatározott összeget adják neki.

Tovább emelheti a díjat, ha az anyuka előre eldönti, hogy császárral szeretné világra hozni a gyermekét. Elvileg a császármetszést csak indokolt esetben hajtja végre az orvos, ezt bármiféle kényelmi, vagy "esztétikai" okból előre kérni szabályellenes. A védőnő szerint ugyanakkor vannak olyan klinikák, ahol ezt le lehet beszélni, a papíron ugyanis könnyen ki lehet magyarázni, hogy miért volt szükség a sebészeti beavatkozásra.

Az anyuka és a kisbaba biztonsága minden pénzt megér, ezért a kevésbé tehetősek sem fukarkodnak a hálapénzzel

Nagy divatját éli a védőnő szerint az, hogy a párok szülésznőket fogadnak a gyermek világrajöveteléhez. Ha nem lépnek fel komplikációk, a vajúdás 6-8 óráját az anyuka úgyis a szülésznővel tölti, az orvos legtöbbször csak a végén, a kitolási szakaszban, vagy gátvarráskor jön be. Ha valaki nem ragaszkodik ilyenkor sem az orvos jelenlétéhez, választhat szülésznőt is, akik jóval olcsóbban, 30-40 ezer forintos díjért is elvállalják a kicsi világra segítését.

Régiónként jelentős különbségek vannak a szülés mellett a terhességgondozás díjaiban is. Utóbbit a legtöbben már magánrendelőkben végzik el, amely alkalmanként egy néhány tízezres kisvárosban 8-10 ezer forint között megúszható, Szegeden és az ahhoz hasonló nagyságú településen már 20-25 ezer forint, míg a fővárosi klinikákon ennél is magasabbra rúghat ez az összeg. A két legfontosabb ultrahangvizsgálatot a 12. és a 20. héten végzik el, amelynek kiterjesztett változatait (kombinált, illetve integrált vizsgálatok) a nagyvárosok magánintézményeiben végzik el, nagyjából 38-45 ezer forint közötti összegért. Ha a legtöbb ajánlott vizsgálatot egy átlagáron dolgozó, hazai magánintézményben végez el a kismama, a szülésig 200 ezer forintot is kifizethet - számolt a védőnő. Ebben ráadásul még nincsenek is benne az olyan extra szolgáltatások, mint a 4D ultrahang, esetleg saját szoba a szülészeten, melyek további tízezrekkel növelhetik az összeget.

A téma kapcsán a HáziPatika.com is elkészítette saját felmérését, amelynek eredményeit kielemezve úgy tűnik, a többség azért nem szívesen ad plusz pénzt a kezelésért. Az állami intézményt látogató válaszadók 81%-a nem fizetett paraszolvenciát a kezeléskor, tehát elmondható, hogy minden ötödik beteg az orvos zsebébe csúsztat egy borítékot. Azok körében, akik fizettek, az átlagos éves költés 34 ezer forint volt a kutatásunk szerint. A magánrendelést látogatók körében évi átlagos 51 ezer forint volt a kezelések költsége.

Önnek mi a tapasztalata? Írja meg a cikk alatti komment-szekcióba!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +10 °C

Napos időre számíthatunk időszakosan fátyol-, helyenként gomolyfelhőkkel is, de csapadék nem várható. A déliesre forduló szelet főként az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére nagyrészt 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn nem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét így nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!