Készítsük el idén: mézes-citromos bodzaszörp házilag

A bodzaszörp sokak nagy kedvence. Ha mi is szeretnénk készíteni otthonra, épp itt az ideje a virágok begyűjtésének.

A bodza nemcsak finom illatú, de finom ízű is, gyerekek és felnőttek egyaránt kedvelik. Hát mégha tudnák, hogy magasabb a C-vitamintartalma, mint a citrusféléknek! De gazdag ásványi anyagokban, A- és B-vitaminban is.

Eleink a bodzafa szinte minden részét felhasználták valamire, ágaiból például furulyát készítettek, és ruhát is festettek vele. Ma elsősorban a virágait használjuk, főként gasztronómiai és gyógyászati célokra. A bodzavirág főzete jó székrekedésre, fájdalomcsillapításra, szemgyulladásra, de vizelethajtó tulajdonsága is ismert.

A konyhában a leggyakrabban szörpként, palacsintatésztába mártva és kisütve, valamint levesként készítjük el, de ismert a bodzabor és a bodzapálinka is belőle, valamint az almával és szederrel ízesített lekvár is. Mi ezúttal a bodzaszörp receptjét adjuk át Önöknek, de cukor helyett mézzel édesítve.

Mielőtt nekilátunk a feladatnak, néhány dologra figyeljünk oda:

  • Igyekezzünk eldugottabb helyekről begyűjteni a virágot, és ne az utak széléről, így kevesebb szennyeződés, autófüst, por éri. Ugyanis a virágokat nem szabad megmosni, mert akkor lekerül róla az az értékes virágpor, amire nekünk szükségünk van.
  • A zöld részeket mindet távolítsuk el, ugyanis a bodza virágán és terméshúsán kívül minden más része mérgező.
  • A szörpöt akácmézzel ízesítsük, ennek a méznek a legkevésbé jellegzetes az íze. Ha viszont van kedvenc mézfajtánk, aminek a karakterét szeretnénk a szörpből visszakapni, nyugodtan tegyük bele.

Mézes-citromos bodzaszörp

A leszedett virágokat tegyük bele egy széles aljú lábosba, öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi, és halmozzunk rá citromkarikákat, ami teljesen befedi. Fedjük le, és 2-3 napra tegyük a hűtőbe érni. Ezután szűrjük le, facsarjuk bele a vele ázott citromokat, majd ízlés szerint mézzel édesítjük, amíg szirupos nem lesz. Üvegekbe öntve, hűtőben 2-3 hónapig eláll. Tálaláskor hígíthatjuk szódával, és adhatunk hozzá egy kevés citromfüvet, mentát is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek, melyek estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére általában 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!