Így készül a birsalmasajt és a birsalmaleves - receptek

A nyári és őszi alma után elérkezett a birsalma szezonja is. Jellegzetes ízét kevesen szeretik, pedig érdemes falatozgatni belőle, mert igazi C-vitamin-bomba.

A birsalma az őszi időszak egyik legértékesebb termése, hiszen bőven tartalmaz C-vitamint, és emésztőrendszerünk, közvetve pedig rosszkedvet és a depressziót.

Birsalmasajt

Jótékony egészségügyi hatásai mellett szerencsére ízletes ételek is készíthetők belőle, így például a híres birsalmasajt, amely igazán különleges és egészséges édesség lehet a hideg időszakban. Elkészítéséhez hámozzunk meg és magozzunk ki 1,3 kg birsalmát, majd kevés vízben főzzük puhára, és turmixoljuk le. Ebből a mennyiségből kb. 1 kg gyümölcspürénk lesz. Tegyük vissza a lábosba, adjunk hozzá 10-15 dkg nyírfacukrot, egy kávéskanál citromlevet és negyed vaníliarúd kikapart magját. Lassú tűzön addig főzzük, amíg kocsonyasűrűségű nem lesz. Ezután sütőpapírral bélelt őzgerincformába simítjuk, és hagyjuk megszikkadni. Ha kihűlt, tegyük hűtőszekrénybe. Ízlés szerint diót, mandulát vagy mogyorót is adhatunk hozzá főzés közben. Így még gazdagabb lesz.

Ősszel végre újra ehetünk birsalmás finomságokat!

Citromfüves birsalmaleves

Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 evőkanál vajvagy ghí (tisztított vaj)
  • 2 evőkanál nyírfacukor
  • 2-3 birsalma, megtisztítva, magháza kivágva és húsa kockákra vágva
  • 8 dl víz
  • 1 csipet só
  • 2 kiskanál reszelt gyömbér
  • 2 evőkanál natúr joghurt vagy szójajoghurt
  • 1,5 dl zabtejszín
  • 1 csokor friss citromfű

A vajon a nyírfacukrot karamellizáljuk, és a birsalmát kissé megpirítjuk, és megpároljuk benne, majd a vízzel felöntjük. Megsózzuk, és a gyömbérrel fűszerezzük, és amikor a birs puhára főtt, a joghurtot a tejszínnel simára keverjük, és hőkiegyenlítést alkalmazva a levest dúsítjuk. Botmixerrel krémesre pépesítjük, és friss citromfűvel díszítve tálaljuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!