Ételek, amiket semmiképp se együnk vacsorára

A csendes reflux esetében nagy odafigyelést igényel a lefekvés előtti étkezés. Ennek betartásával enyhíthetőek a tünetek.

A csendes refluxnak nevezett jelenség lényege, hogy a gyomorsav ugyanúgy visszacsorog a torokba ám a jellegzetes tünetek (például a gyomorégés) hiányoznak. A garat azonban károsodhat: ennek jelei a krónikus köhögés, a nyelési nehézségek és a torokfájás.

Mutatjuk, melyek a reflux kevésbé ismert tünetei.

A betegség ráadásul jóval több embert érint, mint azt sejtjük, sokan azonban inkább felsőlégúti fertőzésre vagy a száraz levegőre fogják a tüneteiket. A szakemberek szerint a csendes reflux általában éjjel jelentkezik, és a legnagyobb rizikótényező az az étel, melyet lefekvés előtt elfogyasztunk. Ideális esetben legalább három órát érdemes várni az utolsó étkezés és az elalvás között, de ha ennél később eszünk, az alábbi ételeket kerüljük.

vacsora, egészségtelen ételek, gyomorsav, gyomorégés, reflux
Zsíros, nehéz fogások este már ajánlott kerülni. Fotó: Getty Images

Alkohol

Lazító hatása a gyomrot és a nyelőcsövet összekapcsoló területen is érvényesül, így az nem zár rendesen, a gyomorban lévő étel így nem marad ott, ahol annak lennie kell, és a savak is könnyebben visszakerülhetnek a nyelőcsőbe.

Szénsavas üdítőitalok

Már a nevük is jelzi a kémhatásukat: az üdítők a legsavasabb élelmiszerek közé tartoznak, és nemcsak irritálhatják a nyelőcsövet és a gyomrot, de a gyomorban lévő nyomást is növelik, így a gyomorsav könnyebben kerül vissza a nyelőcsőbe.

Zsíros, nehéz fogások, olajos magvak és sajt

A zsír eltelíti a gyomrot, a nehéz fogások így tovább időznek benne és emiatt a gyomor több savat termel. Ráadásul a zsír ellazítja a gyomor és a nyelőcső közötti záróizmot is, így a gyomorsav könnyebben visszaszivároghat. A sajtok közül a kemény fajták ritkábban okoznak panaszokat, míg az olajos magvak közül a pisztácia és a mandula a legkíméletesebbek.

Citrusfélék és savanykás gyümölcsök

Igen magas a savtartalmuk, ez pedig irritálhatja a gyomrot.

Kávé és csokoládé

Mindkettőben koffein található, mely irritáló hatású, és több sav termelésére serkenti a gyomrot. A csokoládé emellett a zsírtartalma, míg a kávé a savtartalma miatt lehet problémás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!