Bajt jelez az égő érzés a mellkasban?

Előfordulhat, hogy életveszélyes szívprobléma áll a kellemetlen panasz háttérben, és azonnal mentőt kell hívni, de az is, hogy "csak" emésztési bajokkal küzdünk, amelyet szakorvosi rendelésen kell kivizsgáltatnunk. Elbagatellizálni azonban egyik helyzetet sem szabad.

Ha Magyarországon mentőt hívunk, a leggyakrabban mellkasi fájdalomra hivatkozunk. Ezzel a tünettel ezért évente akár több százezer embert is alaposan kivizsgálnak. A szakembereknek elsőként azt kell tudniuk, hogy az érzetet rendellenes szívműködés okozza-e, vagy sem. Bár biztos diagnózist csak kórházi körülmények között elvégzett tesztek után állíthatnak fel, a fájdalmat kísérő jelenségek alapján sejthető, hogy azonnali beavatkozást igénylő, életveszélyes állapotról van-e szó. Ha a betegnek szívrohama van, gyakran nemcsak szorító érzetet tapasztal a mellkasában, hanem egyfajta égető, égő fájdalmat is, amely átsugározhat a hátra, nyakra, állkapocsra, esetleg a vállakra is.

Ilyen nőként átélni egy szívrohamot A nők esetében nem biztos, hogy mindig a klasszikus tünetekkel jelentkezik a szívroham, ezért sokan jóval később kerülnek orvoshoz, mint az szükséges lenne. Van, aki pánikrohamra, gyomorégésre vagy épp mellrákra gyanakszik először. Öt nő meséli el, mit éreztek, amikor infarktusuk volt .

A rosszullét pedig sokszor kiegészül légszomjjal, hidegrázással, szédüléssel, hányással is. Amennyiben nem szívbetegség okozza az állapotot, általában savanyú szájízre, nyelési problémákra is panaszkodnak a páciensek, illetve arra, hogy köhögéskor, vagy bizonyos testtartás mellett sokkal kellemetlenebbül érzik magukat. Ilyenkor az esetek nagy részében a gyomor, a gyomorszáj, vagy a nyelőcső területére vezethető vissza a rosszullét eredete. Mindenesetre a tünetek alapján a problémákat nehéz elkülöníteni egymástól, mert aki gyomorégést érez a szegycsontja mögötti területen, lehet refluxos, tüdő- és szívbeteg is.

reflux gyomorégés mellkas fájdalom szívbetegség
Reflux, tüdő- vagy szívbetegség is okozhat égő érzést a mellkasban. Fotó: Getty Images

Ha a szív- és érrendszer áll a bajok hátterében

Több szívbetegség is okozhat mellkasi fájdalmat. Ha például a szív koszorúerei összeszűkülnek, vagy elzáródnak, és kevesebb vért kap a szívizom, akkor el is halhat. Amennyiben a mellkasi fájdalom 20 percnél rövidebb időszakokra jelentkezik rendszeresen, általában anginára, magyarul koszorúérgörcsre gyanakszanak az orvosok, és kardiológiai kivizsgálást javasolnak. Ha viszont 20 percnél hosszabb ideig érzi a beteg a kínzó fájdalmat, azonnal mentőt kell hívni, mert szívinfarktus történhetett. A kórházban minél hamarabb elvégeznek egy olyan beavatkozást, amellyel megnyitják az elzáródott koszorúeret. Érintett lehet a szívbe vezető főverőér, idegen szóval aorta is, amennyiben az érfal belső rétegei közé befolyik a vér, és emiatt az ér egyszerűen elszakad. De hasonló fájdalmat okoz az is, ha a szívet körülvevő burokban keletkezik gyulladás.

Ha nem szíveredetű a mellkasi fájdalom

Mellkasi fájdalmat a csontok, az izmok, és a tüdő megbetegedései is okozhatnak. Rendkívül ijesztő például, amikor a bordákat és a szegycsontot összekötő ízületek gyulladnak be. Emellett akár egy sérült vagy törött borda is ezen a területen vált ki fájdalomérzetet. A tüdőbetegségek egy része is hasonló tünetekkel kezdődik. Például az embólia , amikor egy vérrög elzárja a tüdőben a verőeret, és ezzel akadályozza a szövetek vérellátását. Ebbe a csoportba tartozik a mellhártyagyulladás, amikor begyullad a tüdőt körülvevő membrán, vagy a légmell is. Ilyenkor levegő jut be a bordák és a tüdő közé, és a légzőszervünk lényegében összeesik. De ne legyenek illúzióink: akkor is tapasztalhatunk mellkasi fájdalmat, ha vírusos eredetű övsömörünk van, vagy ha nem is szervi eredetű a baj, hanem lelki, azaz pánikroham tör ránk.

Mellkasi fájdalom emésztési problémák miatt

Talán akkor vagyunk a legszerencsésebbek, ha "mindössze" a gyomrunkkal, vagy a nyelőcsövünkkel van probléma, hiszen ebben az esetben nincs szó közvetlen életveszélyről. Mindenesetre tény, hogy azoknak, akik égő fájdalmat éreznek a mellkasukban éppen a szegycsont mögött, nagy hányada relfuxtól vagy gyomorfekélytől szenved. A diagnózis felállításához alapos kivizsgálásra van szükség, hiszen a fájdalom jelentkezési helye miatt a tünetek könnyen összetéveszthetőek a szívinfarktus első jeleivel. Reflux esetén azonban az érzet tovább sugározhat a torokba és a szájüregbe is, amelyet savanykás böfögés, szájíz és kellemetlen lehelet is kísér. A beteg azt is tapasztalhatja, hogy ha lefekszik, vagy lehajol, rosszabbul lesz. A kór okozója a gyomorsav, pontosabban az, hogy a gyomrot és a nyelőcsövet összekötő záróizom nem záródik megfelelően, ezért az emésztőnedv visszaáramlik a nyelőcsőbe. Az erősen savas kémhatás miatt a nyelőcső belső felületét borító nyálkahártya károsodhat, és be is gyulladhat, végső esetben pedig nyelőcsődaganat is kialakulhat belőle.

Az orvosok általában speciális diétát és savcsökkentő gyógyszereket szoktak javasolni. Amennyiben a gyomorsav magának a gyomornak a nyálkahártyáját sérti fel annyira, hogy seb is keletkezik rajta, gyomorfekélyről beszélünk. De a fekély megjelenéséért nemcsak a rosszul működő záróizom lehet a felelős. Előfordulhat, hogy szteroid, fájdalomcsillapító, esetleg erős gyulladáscsökkentő gyógyszer mellékhatásaként jelentkezik, vagy fertőzés következménye. Utóbbi esetben a helicobacter pylori elszaporodása okozza a bajt, hiszen ez a baktérium meglepő módon kitűnően megél a gyomornyálkahártya savas közegében. A kezelés során az életmódváltás mellett a savlekötők fekély esetében is megoldást jelenthetnek, de gyakran olyan tablettákat is felírnak a szakemberek, amelyek filmszerű védőréteget képeznek a gyomorfalon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Túlsúly elleni kampány és fiatalkori mentális zavarok - bemutatták a Richter Anna Díjas pályázatokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +19 °C
Minimum: +9 °C

A tartós csapadék keleten is megszűnik, a frontális felhőzet elvonul, mögötte azonban főleg az ország keleti harmadán erőteljes marad a felhőképződés, és a déli óráktól záporok kialakulása valószínű, egy-két helyen az ég is megdörrenhet. Másutt alapvetően napos idő várható gomolyfelhőkkel, az északnyugati tájakra sodródhat még be néhány zápor. Az északnyugati, északi szelet nagy területen élénk, a Dunántúlon és északkeleten helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.