Minden telített zsírsav egyformán káros?

Az egészséges étrendben elsősorban növényi zsiradékokat használunk, de beleférnek az állati eredetű telített zsírsavak is, csak nem mindegy, milyen forrásból származnak.

Több mint százezer ember betegségeinek elemzésével valószínűsíthető kapcsolatot találtak a húsfogyasztás révén bevitt telített zsírsavak és a szívbetegség között. A kutatási eredményeket az Európai Kardiológiai Társaság augusztus végén tartott éves kongresszusán mutatták be, de a témáról az Eurekalert is közölt beszámolót .

telített zsírsav szívbetegségek
Nem mindegy, hogy a telített zsírsav, amit fogyasztunk, milyen ételből származik. Fotó: Getty Images

"A korábbi megfigyeléses jellegű kutatásokban nem volt tisztázott, hogy a telített zsírsavak, valamint a szív- és érrendszeri betegségek közötti összefüggésre milyen hatással van az élelmiszer forrása. Adatainkból az derült ki, hogy a húsból származó telített zsírsavak nagyobb kockázatot jelentenek, mint a más élelmiszerekből, például tejtermékekből származók. Ennek részben az az oka, hogy azoknak, akik nagy mennyiségű húst fogyasztanak, eleve jellemzően nagyobb a testtömegindexe (BMI-értéke), mint a kevés húst fogyasztóknak" - mondta Rebecca Kelly kutatásvezető, az Oxford Egyetem közegészségügyi karának epidemiológusa.

A rossz koleszterinre kell odafigyelni

Világszerte kardiovaszkuláris betegségekben halnak meg legtöbben, illetve ezek miatt válnak krónikus beteggé vagy fogyatékkal élővé (például stroke miatt lebénulva) - írja a cikk. Minél több telített zsírsavat fogyasztunk, annál nagyobb lesz vérünkben az alacsony sűrűségű lipoprotein (angol nevén low density lipoprotein, LDL), amit "rossz" koleszterinként ismerünk: ez növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Szívünk a testünkben található körülbelül 5,6 liter vért percenként háromszor keringeti át a szervezetben, ami hatalmas munka. Éppen ezért a szívizomzat egészsége kiemelkedő jelentőséggel bír az általános egészségünk szempontjából.

Az Oxford Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy van-e különbség az eltérő élelmiszerforrásból származó telített zsírsavak és az iszkémiás szívbetegség, agyi érelzáródás (stroke), valamint az összes kardiovaszkuláris betegség (szívbetegség és stroke együttesen) számában. Ehhez 114 285 olyan személlyel vették fel a kapcsolatot, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek semmilyen kardiovaszkuláris betegségben. Az életviteli és étkezési szokásaik kikérdezése után vérvétellel egybekötött orvosi vizsgálaton vettek részt.

Mire utalnak az eredmények?

A kutatók közel 8 és fél évig követték a résztvevők egészségügyi állapotának alakulását. Az évek alatt 4365 szív- és érrendszeri betegséget azonosítottak, ebből 3394 volt szívbetegség, 1041 eset pedig stroke . "Kiderült, hogy ha a teljes energiabevitel 5 százaléknál nagyobb arányban tartalmaz húsból származó telített zsírsavakat, az 19 százalékkal növeli meg a kardiovaszkuláris betegségek arányát, illetve 21 százalékkal a szívbetegségekét. Az eltérés a testtömegindex (BMI) beszámításakor már nem volt ilyen nagy. Amennyiben viszont tejtermékekből származik a telített zsírsav, annak épp ellentétes hatása van, de ezt az összefüggést is rontotta a BMI."

Vagyis a testtömegindex komoly szerepet játszhat abban, hogy a húsból származó telített zsírsavak okoznak-e az adott személynél szív- és érrendszeri betegséget: a nagyobb BMI-vel rendelkezők több húst fogyasztottak az évek során a kutatók nyilvántartása szerint. Mivel az Egyesült Királyságban nagyon sokan szednek koleszterincsökkentő gyógyszereket, ezért nem lehetett pontosan megállapítani, hogy a telített zsírsavak a magasabb LDL-szint miatt okoznak-e kardiovaszkuláris betegségeket. "Azt javasoljuk mindenkinek, hogy a napi energiabevitelük kevesebb mint 10 százaléka származzon telített zsírsavakból" - összegezték a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!